Tretyjakov: vászon és szalonna
Az elsőszülött Pavel Tretyjakov 24 évesen kezdett a festmények vásárlásába, amelyek a későbbi galéria alapját adták. A galériatörténet ezért 1856-ot tekinti az alapítás évének is, amikor megvette Vaszlij Hugyakovtól az Összecsapás a finnországi csempészekkel című festményt, amelyen a rend őrei karddal és puskával útját állják az alternatív áruszállításnak - vélhetően a műkedvelő kereskedő megelégedésére.
Pavel példáját követve a két évvel fiatalabb fivér, Szergej is vásárlásba kezdett, ugyancsak kortárs orosz festményekből. (Kettejüknek még további hét testvérük született, akik közül azonban négyen 1848-ban skarlátban meghaltak. Az életben maradt nővérek közül azonban a 90 évesen, 1939-ben elhunyt Nagyezsda szintén a galériának szentelte életét, akárcsak Pavel két lánya is.)
Bár Tretyjakovéknak a kezdetektől társadalmi céljaik voltak a festményekkel, a két kollekció csak Szergej halála után egyesült, miután végrendeletében bátyjára hagyta a festményeket, bízva abban, hogy Pavel mielőbb nyilvánosan is látogatható állandó galériát hoz létre. Ennek megvalósítása után Pavel egy alapítványt is létrehozva a múzeumot a városra hagyta, ám 1918-ban azt államosították, igaz, Lenin ajánlására a múzeum megőrizhette a fivérek nevét, ami más gyűjtemények esetében nem volt jellemző.
Alkalmi kiállítások azonban az állandó galéria megszületése előtt is voltak, a Tretyjakov-képtár mai főépülete már az 1870-es években épült, fokozatosan bővült a Lavrusinszkij pereulok teljes hosszában, ahol ma hosszasan kígyózó sor vár a látogatókra, ha nem kelnek elég korán. Hidegebb időben ráadásul a bejutás és a jegyvásárlás után - külföldieknek 250, nemzetközi diákkal 150 rubel - a gyorsan betelő ruhatárban is sorban állással kell számolni - befelé, kifelé egyaránt -, így a hétköznap délelőtti látogatás a legszerencsésebb, ha festményeket és nem pedig festményeket nézni akaró embereket akarunk látni. Ekkor lökdösődés nélkül kényelmesen elmerenghetünk III. Péter portréjánál, hogy Antropov (1716-1792), hogyan úszhatta meg a gúnyos festményt egy szibériai tartós tanulmányút nélkül.
A cár feje kicsi, pocakja kitüremkedik, tánctartása erélytelenséget mutat. De lehet, hogy a cárnak egyszerűen nem volt ideje száműzni Antropovot: a kép alapján szemlátomást nem érzi, hogy két hónapon belül neje elteteti láb alól, hogy II. Katalinként a trónjára ülhessen. Ő aztán igazi császárnőként jelenik meg Rokotov (kb. 1735-1809) festményén, a toka is birodalmi öntudattól fűtött, a festő láthatóan tisztában van vele, hogy II. Katalinnal még bő harminc éven át érdemes lesz jóban lenni.
A hosszas várakozás után végre trónra jutó fia azonban megint inkább élc tárgya volt: I. Pál 1797-es portréján az uralkodó ismét kis fejű. Scsukin (1762-1828) aránytalanul nagy csizmában örökítette meg a cárt, jelezve, hogy a komplexusokkal teli uralkodó nem képes megbirkózni a birodalom irányításával.
A Tretyjakovka egyik "kötelező darabja" azonban természetesen Puskin. Az apró részletekért lelkesedők kedvéért költőfejedelem kockás sálas portréján Kiprenszkij (1782-1836) meglepően realistán ábrázolta Puskin hosszú, tintától fekete körmét is.
Az orosz valóság először Perov (1834-1882) festményein érhető tetten. A kiállítás egyik csúcspontja a "festészet Robert Capájának" sorozata. Verescsagin (1842-1904) méltán tekinthető a háborús fotoriporter előfutárának. Nem csak a "Halálos sebesülés" (1873) miatt. Közép-ázsiai sorozata Buharáról, Szamarkandról a török-orosz háborúról szóló festményei, végtelenül pontosak, ám minden elemükben pacifisták.
A "A gyász a Sipka-szorosnál" a győztesek bizarr örömét mutatja, előtérben az orosz és török halottakkal. A "Halál apoteózisa" (1871) már kétséget sem hagy a háború ostobasága felől. Verescsagin élete nem is érhetett volna véget másképp: 62 évesen a japán-orosz háborúban a "Petropavlovszk" orosz hadihajóval együtt veszett a tengerbe.
A lelkiismeretes látogatók itt már eléggé fáradtak, pedig csak ezután jönnek Aivazovszkij tengerei, Siskin erdői, Levitan holdfényes és alkonyati képei, Repin portréi és III. Sándor találkozója az elöljárókkal. Sehol egy őr, az uralkodó a téren magányosan áll a tömegben. Talán hogy bizonyítsa: a cár nem fél, hiába is végzett apjával, II. Sándorral egy anarchista bombája.
A huszadik századot a főépületben csak kevesen, köztük Grabar, Mescserin és Maljavin képviseli. A modernekért már a Tretyjakov galéria külön épületébe, a Krimszkij Val 10.-be kell menni, ám a kettő egy napra nem ajánlott, sem műértőknek, sem haladó szalonnaevőknek.
