Középkori Begina-udvarok mai városokban
A Begina-rendi kolostornegyedekben a nők puritán, mégis kedves sorházakban élnek, általában egyedül, vagy legfeljebb egy lakótársnőjükkel. Kapuikat gyönyörű élővilág-kompozíciók díszítik, amelyek egyenként is igazi műremekek, de így, egymás mellett tucatjával már-már virágkiállításon érzi magát az ember. A park közepén áll a templomuk, naponta többször is tartanak misét: ezek nyitottak, bárki bemehet, de érdemes tiszteletben tartani a nővérek imahelyét, amely a nagyközönség számára elzárt terület.
Megható látvány, ahogyan az idős, hajlott hátú, nehezen járó beginákat ide kísérik társaik, s már-már döbbenetes zenei élmény hallani a falak között tisztán csengő zsoltáréneküket. Brugge-höz hasonlóan Leuvenben sem kell messzire gyalogolnunk a városközponttól, hogy a vöröstéglás falak mögött megbúvó, apró házakra ráleljünk.
A rend tagjai egyfajta átmenetet képviseltek a világiak és a szerzetesek között. Az utóbbiaktól eltérően például nem tettek szegénységi, szüzességi vagy engedelmességi fogadalmat, nem vonultak vissza a világtól. Nem mondtak le a házasság lehetőségéről vagy vagyonukról, és közvetlenül nem voltak a pápának vagy a helyi egyházi hierarchiának alárendelve. A rend menedéket jelentett azoknak a nőknek, akik nem tudtak, vagy nem akartak férjhez menni, ám a XIII-XIV. században elfogadott szokásoknak megfelelően egyedül sem élhettek.
A nemesi származású hölgyek durva kétkezi munkát ugyan nem vállalhattak, de taníthattak fiatal lányokat, ápolhattak betegeket, s így tudtak megélni. Híresek a kézimunkáikról: a belga rendházakban ma is működnek olyan boltok, ahol az itt élők finom csipkéit, szőtteseit meg lehet vásárolni, a kegytárgyak mellett.
Eredetileg huszonhat Begina-udvart javasoltak felvenni a világörökségi listára, köztük például a belga Antwerpen, Mechelen, Gent, Oudenaarde, Brugge és Leuven épületegyüttesét. Végül az erről döntő ICOMOS nemzetközi bizottság tizenhárom városrészt választott ki ezek közül, olyanokat, amelyek leginkább magukon viselik a rend építészeti stílusjegyeit: a szorosan egymás mellé épülő, egyszerű homlokzatú házakat, az általuk körbefogott templommal vagy kápolnával, s az egyszerre bensőséges, mégis kifelé nyitottságot sugárzó terekkel, szőlőlugasokkal, parkokkal.
A Begina-mozgalom a XIII. század első felében terjedt el a magyarországi városokban: Brassóban, Szebenben, Pozsonyban, Veszprémben, Fehérváron, Budán majd később Kassán, Gyöngyösön és Sárospatakon is alakultak begina-házak, melyek rövidesen valamelyik szerzetesrend, többnyire a domonkosok felügyelete alá kerültek.
Begina-közösségből fejlődött apácazárdává a híres nyulak-szigeti kolostor is, ahol a Begina-hagyományok szellemében élte le rövid életét IV. Béla leánya, Margit (1242-1271), a misztika legkiemelkedőbb magyar képviselője. Ezek a Begina-házakból kifejlődő apácakolostorok, s közülük is elsősorban a szent életű királylány otthona, lettek a magyar nyelvű vallásos irodalom igazi bölcsői. (A magyar irodalom története: A középkor vallásos mozgalmai.)
