A bobók Párizsa
Biciklivel járnak, noha persze van kocsijuk is (sajnos turistáknak nem javasoljuk az ezer helyen bérelhető bicikliket, a Véllib'-et, hiszen 150 eurós kaució kell egy kártya kiváltásához), szelektíven gyűjtik a szemetet, és ők maguk is folytonosan keresik az "igazi, közösségi hangulatot". Paradox, hogy amint divatossá válik (épp ők teszik divatossá) egy-egy korábban népi kerület - a keresett "hangulat" azonnal elveszik... De ez legyen az ő bajuk, mi turisták vagyunk, nem szociológusok.
Régebben a belső kerületek voltak a bobók fő szállásterületei, ma ezek már inkább sikkessé váltak, napjainkban főleg a Canal Saint-Martin környéke, azaz a tizenegyedik és a tizedik kerület egyes részei számítanak divatosnak, "igazán párizsiasnak". Amint egy kerület így divatossá válik, persze a lakásárak az égbe emelkednek, de mivel a környéken igen kevés a turista, az éttermi, vagy ruházati árak jóval alatta maradnak a valódi belváros árainak. Ha megéhezünk, üljünk ki a csatorna pártján egy kis bisztró teraszára, ha spórolósak vagyunk, válasszunk egy ún. formule-t, azaz 10-12 euróért egy három- (igaz, szerény) fogásos ebédet, mely, ha nem is a francia konyhaművészet csúcsa, de ízletes és garantáltan jóllakunk tőle. Ha megszomjazunk, kérjünk hozzá 3-4 euróért egy sört, de vigyázat, az "un demi", azaz "egy fél", nem fél litert jelent, hanem egy pohár sört, azaz, ha korsó sört akarunk inni, "un grand-ot", tehát egy "egy nagyot" kérjünk. Ezzel egyébként azonnal el is áruljuk, hogy turisták vagyunk.
Sétánkat folytassuk a csatorna partján, majd tegyünk kis kitérőt a X. kerület polgármesteri hivatalának szép klasszicista épülete felé (rajta nagy vörös molinó: "A X. kerület szolidáris a papírok nélküli bevándorlók gyermekeivel"...), majd a nézzük meg a Gare de l'Est impozáns épületét ahonnan százezrek indultak a "verduni vérszivattyúba". Szemben a pályaudvarral a régi ferences rendház gyönyörűen felújított épülete, amely ma a Récollets nevet viseli és egy nemzetközi művészeti és tudományos lakó- és találkozóhely. Az épület mögött gyönyörű parkon keresztül (melyet a párizsiak "kis Kabulnak" neveznek, tekintve, hogy napközben körülbelül kétszáz afgán bevándorló tölti ott az idejét) újra kiérünk a Canal Saint-Martin partjára. A csatornát követve, hangulatos bárokkal, kis bisztrókkal, vagy csak egyszerűen a parton iszogatókkal teli környéken keresztül jutunk el Párizs egyik legnagyobb, impozáns parkjába a Parc de la Villette-be. Ha már ott vagyunk, semmiképpen se mulasszuk el megnézni a félelmetes méretű Tudományos és Ipari Múzeumot, melyben ezernyi érdekesség mellett belülről megnézhetünk egy tengeralattjárót, vagy a méretekre jellemzően az egyik teremben egyszer csak szemben állunk egy valódi Mirage-zsal... A belépő kissé borsos (10 euró), de hát Párizs nem olcsóságáról híres.
Ha visszasétálunk a csatorna partjára, meglátjuk a hajóállomást, váltsunk egy jegyet az ún. Canauxramára, mely a csatornán leereszkedve, két és fél órás békés hajókázás után visszavisz minket a Bastille terére, ahonnan már csak pár lépés a Marais, a belváros és a turistalátványosságok. Visszatértünk Párizsba, és láttuk a várost.