Őszi wellness szőlőmagolajban

Újdonságok sokaságával csábítják őszi wellnesshétvégére a vendégeket a zalai fürdővárosok: van, ahol csokoládéban, szőlőmagolajban, fügemézben is meg lehet mártózni.

Év végi kalandok a Balatonnál

A Balaton ősszel látványként, vagy hajózva pazar élmény, de nem kell lemondani a fürdőzésről sem.

Hűsítő habokból gyógyító vizekbe

A Balatonnál vakációzóknak nem csak az esős, hűvös napokon érdemes ellátogatniuk a közeli gyógyfürdőkbe: Zalakaroson és Hévízen is több újdonsággal várják, egyebek mellett éjszakai mártózásra, koncertekkel kísért fürdőzésre invitálják a turistákat.

Kleopátra elámulna

UTAZÁS TOP 50

Kitárta kapuit az egri Török fürdő

Immár nemcsak a beutalóval rendelkező betegek, hanem pihenni, gyógyulni vágyó vendégek is használhatják az egri Török fürdőt, amely egymilliárd forintos beruházásból nemrégiben kívül-belül megújult.

 

Négycsillagos várúr

A családi, vagy falusi vendéglátás kezdetei idején a szállásadóval együtt a vendég is döngölt sárpadlós szoba-konyhában húzta meg magát, addig ma sok helyen élményfürdő, fitneszterem áll rendelkezésükre.

A háború előtt az ország üdülési igényeinek jó 35 százalékát a falusi vendéglátás, a fogadó-, magánpanzió- és fizető-vendéglátó hálózat elégítette ki. Főleg a városi szülők küldték gyermekeiket előszeretettel faluhelyre, mert a gyermek ily módon részesévé válhatott a falusi életnek, megismerhette annak dolgos hétköznapjait és ünnepnapjait. A háború után azonban a korábbi szálláshelyhálózat elhalt, s a családi vendéglátás reneszánszára egészen a nyolcvanas évekig kellett várni.

A rendszerváltozást követően egyfelől megmaradt a "szobáztatás" divatja, másfelől olyan igényes vendégfogadók, magánszállodák létesültek, amelyek minden igényt kielégítenek. A városok, az idegenforgalmi célpontok, a Balaton, a hegyvidék, s különösen a gyógyturizmus ismert központjai nagyobb vonzerővel rendelkeznek, mint mondjuk a tanyavilág.

A hévízi Palace hotel a családi szállodák különös válfaját képviseli. Százhatvanöt szobája ugyanis 165 tulajdonost feltételez. A Hévíz sétálóutcájában, a termálvizű tófürdőtől alig kétszáz méterre található, négycsillagos szálloda csak most kezd magára találni, pedig adottságai kitűnőek. Eddig azonban ahány tulajdonos, annyi ötlet, kívánság nyert teret. Ez év elején aztán új vezetése lett a szállodának, s egy csapásra megváltozott minden. Az impozáns megjelenésű, belső átriumos szálloda a nyugat-balatoni térség legtágasabb (átlagosan 32,5 m2) szobáival rendelkezik, miközben élményfürdő, pezsgőfürdő, szauna és fitneszterem, valamint gyógyászati szolgáltatások, klasszikus és alternatív masszázsok, beauty-kezelések állnak a vendégek szolgálatára. Válság ide vagy oda, a szálloda máris 60 százalékos kihasználtsággal üzemel.

Egy házzal arrébb, Sümegen tárogatómuzsika fogadja a betévedő vendéget. S ahová betévedünk, az a sümegi vár lábánál épült négycsillagos Hotel Kapitány Wellness. A jövő vetekszik itt a múlttal. A jövőt a sümegi várra tekintő, légkondicionált, internetcsatlakozással ellátott szobák, valamint a Kaplidzsa fürdő keleti stílusban kialakított úszómedencéje, infraszaunája, aromakabinja képviseli, míg a múltat maga a tulajdonos és várkapitány, Papp Imre mutatja be nekünk. Első helyen persze a várat, amelyet még a 80 as években vett bérbe az államtól azzal, hogy felújítja. A munkálatok azóta is tartanak, s ha elkészülnek, a vár eredeti, XVI. századi képét mutatja majd. A középkor azonban már most beköszöntött ide: a Szent László Lovagkirály Étteremben középkori díszletek között korabeli ételeket szolgálnak fel a vitézek és a várúrhölgyek. A lovagi arénában történelmi lovasjátékot rendeznek hetente többször is, de van lovaglás, lovas oktatás, díszhintózás, rendeznek itt középkori esküvőket, ki lehet próbálni korabeli fegyvereket, de ha a kedves vendég csak horgászni vagy vadászni akar, arra sem mondanak nemet.

A Hotel Kapitány Wellness Sümegen, háttérben a

A szintén négycsillagos zalakarosi Men Dan hotelra már szinte nem is illik a "családi" jelző, pedig a nagykanizsai építési vállalkozó, Várkonyi Gyula tulajdonában áll. Tíz évvel ezelőtt épült, s ez volt Zalakaros első, négycsillagos szállodája. A hotel 162, átlagosan 30 m2-es szobával, hét gyógyvizes medencével, két étteremmel, 33 méteres büféasztallal várja vendégeit. Az igazi meglepetés azonban a gyógyászati és szépészeti szalonokban vár bennünket: van több mint félszáz sport- és programlehetőség, ugyanennyi gyógy- és kényeztető maszszázs, elektrokezelések, s még hideg lézeres bőrfeszítés is. Fiatalodni vágyóknak.

Top cikkek