Minnesota tizenkét világraszóló napja

Egyet fordítok, máris vágja, hasítja! Kettőt, és kész a saláta! – valahogy így fest szabad fordításban Billy Newcomb szövege, amellyel leveszi a lábukról az ámuló háziasszonyokat.

Sajtó és propaganda Németországban, 1933-ban

Évek óta gyűjtöm az anyagot Szálasi Ferenc politikai életrajzához. A Magyar Országos Levéltárban, a külügyi anyagokban azt próbáltam kideríteni, hogy a magyar szélsőjobboldali pártok és mozgalmak milyen kapcsolatokat ápoltak Adolf Hitler nemzeti szocialista pártjával.

Világturnén a váci múmiák

Akár világméretű turistalátványossággá is válhatnának a váci múmiák, egyelőre azonban várat magára a restaurálásuk. Pedig érdeklődés van irántuk: közülük három már Amerikában "turnézik", majd következik Nyugat-Európa, és csak azután a budapesti Magyar Természettudományi Múzeum.

Vállaljuk?

Olvasom, hogy jövőre az Egyesült Államok hatmilliárd dollárt költ majd az afgán fegyveres erők, rendőrök kiképzésére. Ez lenne a legjobb mód ennek a summának a kiadására? A magyar hadseregnek eddig négy halottja volt Afganisztánban. Túl sok. De túl sok az amerikai, a brit, a német, a spanyol és a lengyel halott is.

Veri a jobb a balt

Ujjnyomatot vettek tőlem az újfajta útlevélhez.

 

Arab negyed Berlinben

Berlini ismerőseim általában lebeszéltek Neuköllnről, a város délkeleti negyedéről. Nincs ott semmi látnivaló, este meg jobb, ha elkerülöd – figyelmeztettek. Neukölln Berlin „gettója”: háromszázezer lakosával valóságos város a városban, 35 (helyenként 90 százalékos) bevándorló arányával inkább kis Isztambul vagy Arábia, mint Németország.

Bevásárlóutcáján, a Sonnenalleen fejkendős török és arab asszonyok sietnek megpakolt aldis szatyrokkal, a teaházakban kifürkészhetetlen tekintetű férfiak üldögélnek akár órák hosszat egy méregerős tea fölött. A metrómegállókban suhancokból összeverődött csapatok vetnek kihívó pillantásokat az európai módra öltözött nőkre. Ha „beszólnak”, nemegyszer keverék nyelven teszik...

Van még jó pár ilyen negyed Németországban, ám Neukölln országos hírnevet is szerzett a Rütli középiskola botrányának köszönhetően: a tanárok végső kétségbeesésükben a sajtóhoz fordultak, és az iskola bezárást követelték, mondván: itt képtelenség tanítani. Az osztályokat a török és arab fiatalok szabályosan terrorizálták, mindennaposak voltak a verekedések, ötletszerűen repültek ki székek, táskák vagy épp szemetesládák az ablakokon. A tanárnőket lekurvázták, a törpe kisebbséghez tartozó német gyerekeket disznózabálónak csúfolták. A pedagógusok végül csak mobiltelefonnal voltak hajlandók belépni az osztályterembe, hogy bármikor segítséget kérhessenek. Az itt végzettek közül senkit sem vettek fel szakmunkástanulónak, az érettségire esélyük sem volt, így az iskola voltaképp munkanélkülieket gyártott, futószalagon.

A botránynak immár négy éve. Csodák nincsenek Neuköllnben sem: a negyedben még mindig 36 százalékos a munkanélküliség, 41 százalék a képzetlenek aránya és itt követik el az összes berlini bűncselekmény 63 százalékát. Ám vannak biztató próbálkozások: egyesek szerint ez a negyed reagál a legkreatívabb módon a bevándorlás okoz ta problémákra. A híres-hírhedt Rütli iskolát például nemhogy nem zárták be, hanem teljes intézményrendszert építettek köré. Óvodát, általános iskolát és középiskolát, menzát, délutáni szabadidős programokat szerveznek, orvosi, egészségügyi és pályaválasztási tanácsadást nyújtanak. A feszültséget ökölvívó-tanfolyamokon, sporttal vagy tánccal vezetik le, tanítanak zenét és rendeznek színházi előadásokat. Sőt, még Rütli divatmárkákat is kreáltak. A tanárok között van török és arab származású is, akik megkönnyítik a szülőkkel való kapcsolattartást. Igaz, a beruházás tekintélyes összegbe , 26 millió euróba került, ebből 5,5 milliót áll a főváros, a többit alapítványoktól, cégektől kalapozták öszsze. De az élet azért nem fenékig tejfel: a tanárok egy része ugyan nagyon ambíciózus, de sokan vannak, akik szívesebben tanítanának inkább egy „normális” német iskolában. Pluszpénz ugyanis nem jár a nehéz esetekért.

Ezekre ott van a „kerületi anyák” intézménye, Neukölln egyik legsikeresebb újítása. Bevándorló családból származó, németül valamennyire jól beszélő, munkanélküli asszonyokat képeznek ki „segítőkké”. A nők felkeresik a szomszédságukban élő családokat, beszélgetnek velük gyereknevelésről, egészséges táplálkozásról, a német iskolarendszerről. Elkísérik őket a bölcsődékbe vagy az óvodákba, segítenek a hivatalos papírok kitöltésében vagy megmutatják, hol a legközelebbi könyvtár. Ma már több mint ezren vannak, és úgy tűnik, a kísérlet bevált. Azoknál a családoknál, amelyek jórészt „elérhetetetlenek” voltak a német hatóságok számára, mert a szociális munkás csöngetésére ki sem nyitották az ajtót, vagy ha igen, akkor németnyelv-tudás híján nem értették, hogy mit akar, lelkesen fogadják a „kerületi anyákat”, hallgatnak a véleményükre, bevonják őket a döntésekbe. A feladat nem egyszerű, mert meg kell győzni őket arról, hogy a német állam nem akarja elvenni, vagy pláne ellenük hangolni a gyerekeiket: egyszerűen tény, hogy azok a bevándorlógyerekek, akik bölcsődébe jártak, jóval nagyobb eséllyel tanulnak majd tovább, hiszen sem nyelvi, sem szocializációs problémáik nem lesznek később – magyarázta lapunknak Gabriele Vonnekold, a neuköllni önkormányzat ifjúsági osztályának vezetője.

Már rend van: biztonsági őr a Rütli iskola előtt
Már rend van: biztonsági őr a Rütli iskola előtt

A változások motorja a kerület szociáldemokrata polgármestere, Heinz Buschkovsky. Az országos botrányt okozó Thilo Sarrazinhoz hasonlóan ő is szeret „odamondogatni”, feszegetni a határokat. 2004-ben még jókora felhördülést váltott ki, amikor az elsők között jelentette ki: a multikulti társadalom megbukott. Ám a megoldás nem a bevándorlók hazatoloncolása, hanem világos szabályrendszer kialakítása, ösztönzőkkel és ha kell, szankciókkal. Amikor a neuköllni iskolák egy részében elszabadult az erőszak, Buschkovsky – saját pártjával szembemenve – úgy döntött: jöjjenek a profik, és biztonsági őröket állított a legnotóriusabb intézményekbe. Más szociáldemokrata politikusok élesen tiltakoztak, hogy a rendet pedagógiai módszerekkel, és nem félkatonai alakulatokkal kell fenntartani az iskolákban. A megoldás sokáig nem tűnt „ politikailag korrektnek”, de az eredmények Buschkovskyt igazolták: rövid idő alatt jelentősen csökkent az erőszakos cselekmények száma az iskolákban.

Azokkal a családokkal szemben, ahol sem a „kerületi anyák”, sem a józan rábeszélés nem használ, jöhetnek a szankciók – javasolja most a szociáldemokrata politikus. Ha például rendszeresen lóg a gyerek az iskolából, akkor pénzbírságot rónak ki a családra, ami elérheti az 500 eurót is. A család fizethet részletekben, vagy akár le is ülhetik a büntetést: ám erre még nem volt példa. Támogatnák azt a kezdeményezést is, hogy a családi pótlék egy részét ne a családoknak, hanem egyenesen az iskoláknak, óvodáknak utalják át, de nem zárkóznak el attól sem, hogy indokolt esetben eleve kevesebbet adjanak „zsebbe”. – Nemrég tíz euróval emelték Németországban a családi pótlékot. Ez nem túl nagy összeg, ám ha ezt szövetségi szinten osztották volna szét, akkor minden gyerekre jutott volna napi egy meleg étkezés az iskolában, óvodában – magyarázta lapunknak Vonnekold. – Németország rengeteg pénzt költ családtámogatásra, de az eredmény mégis jóval elmarad attól, amit például a skandináv országok tudnak felmutatni: igaz, ott nem családokhoz, hanem intézményekhez megy a pénz egy része.

Az 58 éves Gabriele Vonnekold sok mindent megélt már Neuköllnben. Emlékszik még az első török vendégmunkásokra, majd azok gyerekeire is, akik közül sokakkal együtt járt egyetemre (!). Az érvényesülés útja a tanulás és a munka volt – akár török, akár német családból származott valaki – idézi fel. Aztán a világpolitika alapjaiban rengette meg a világukat. 1989-ben leomlott a berlini fal, a korábban nyugatnémet szubvenciókból működő neuköllni gyárak egycsapásra bezártak. A bevándorlók munka nélkül maradtak. Hazatérni nem akartak, ám a korábbi felemelkedési lehetőségek helyett kénytelenek voltak azzal szembesülni, hogy az újraegyesítés eufóriájában élő német társadalomnak nem kellenek. – Úgy érezték, már nem tartoznak ide, így megteremtették saját párhuzamos világukat. Keresni kezdték a gyökereiket és újra felfedezték a vallást. Még emlékszem, hogy a 80-as években a török nők lenge nyári ruhában és szandálban jártak bevásárolni. Ma majd mindegyik fejkendőt hord, sőt, Neuköllnben már megjelent a német utcákon szokatlan burka (csak a szemnél kivágott, egész testet fedő lepel) is – mondja a zöldszínekben politizáló asszony.

Vonnekold most úgy érzi, Neukölln fordulóponthoz érkezett. – Öt évünk van rá, hogy megfelelő irányba fordítsuk a folyamatokat. Ha a bevándorlók gyerekeinek normális képzést tudunk nyújtani, amivel lehetőségük lesz munkát találni, akkor 15 év múlva Neukölln színes, multinacionális, élhető kerület lesz. Ám ha kudarcot vallunk, akkor komoly gondok lehetnek: húsz-huszonöt év múlva németként itt már kisebbségben leszünk – mondja. Tegyük hozzá: szemben egy elkeseredett, jövőtlen többséggel. A német jóléti állam vélhetőleg akkor is biztosítani fogja a létminimumot, de a kérdés ennél bonyolultabb: mihez kezd egy csomó életerős, fiatal férfi, ha úgy érzi, hogy nincs rá szükség? Vonnekold sem rejti véka alá aggodalmát: a gombamód szaporodó muzulmán közösségek közül keres magának egy kellően radikálisat.

Már rend van: biztonsági őr a Rütli iskola előtt
Már rend van: biztonsági őr a Rütli iskola előtt
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.