Valósággá vált a grund

Bár, játszótér, kert, rendezvényhelyszín egyszerre, ráadásul válogatásunkba a talán legkevésbé ismert oldala miatt került be, jelesül azért, mert remek a konyhája. Közösségi tér: talán ez a legtalálóbb kifejezés a vendéglátóhelyre.

Molnár Ferenc A Pál utcai fiúk című regényének legendás helyszíne, a grund elevenedett meg a megújuló Corvin negyedben, amikor felépült a farakásokat imitáló gigantikus mászóka, hamarosan pedig egy nyüzsgő, sokszínű közösség vette birtokba a helyet. A homokozó fölötti falat a regény részletei díszítik, az épületben pedig itt-ott még kivehetők a hely alapjául szolgáló régi részek. Középen ma egy hatalmas eperfa helyezkedik el. Nem tévedés: bent a bárban. Amíg odakint a gyerekek hintáznak, anyu meg apu vígan koktélozhat néhány méterrel arrébb – ha a Vörösingesek tudták volna, hogy a grund ilyen pompás hely is lehet, a szomszéd kerületek gyerekeit is beszervezik Bokáék ellen.

Reggel a kisgyerekesek veszik birtokba, délutántól pedig a finom italok mellett beszélgetni vágyók. Gyakoriak a meccsnézős esték, ami jó időben egyedülálló élményt jelent: a hátsó kert óriáskivetítőjén (64 négyzetméter!) a játékosok kétszeres méretben láthatók. Éjjel pedig eljön a buli ideje: a retropartik mellett különtermek is rendelkezésre állnak a zavartalan születésnapozáshoz, osztálytalálkozókhoz. Ezekben a színjátszókörtől a gyülekezetekig a legkülönfélébb csoportok szoktak megfordulni.

A kültéri konyhából szállingózó isteni illatokat már a Nagytemplom utca környékén sétálva érezni. A faszénen sült flekken éppúgy megunhatatlan, mint a fűszervajas, fóliában sült burgonya. Flanc nélküli, remek ár-érték arányú ételek ezek egy flanc nélküli helyen. 

I!

Cím: 1082 Budapest, Nagytemplom utca 30. 
Nyitvatartási idő: a bár mindennap reggeltől estig, konyha: h–p 12–24, sz 17–24, 
Honlap: www.agrund.hu

A cikk a Népszabadság TOP Titkok 2015 c., 100 különleges belföldi úti célt bemutató kiadványában jelent meg. A magazin  megvásárolható digitális formában a Dimag vagy Lapcentrum oldalakon vagy keresd az újságárusoknál!

Top cikkek
NOLBLOG