Magyar Psycho: tíz napig együtt élt halott férjével

Tíz napig élt együtt halott férjével Tömörkényben egy nyolcvan év körüli nő, akire a rendőrök törték rá az ajtót - írta értesülésében a Délmagyarország című napilap.

Mezítláb a parkban

Homokban lépdelni, sárban, kavicsokon átgázolni, vagy éppen tőzegbe süppedni – mindezt saját egészségünk és persze jókedvünk érdekében egyre több „mezítlábas parkban” tehetjük meg. A Németországból kiindult mozgalom egyre népszerűbb Európában, Magyarországon például Tabajdon hódolhatunk a mezítlábas séta örömeinek.

Több ezren csobbantak a Dunába

A kétéltű városnéző busz szeptember 18-i indulása óta több ezer külföldi turistát fogadott fedélzetén. Novembertől minden vasárnap a belföldi turistákat várják.

Bakonyalja: nem csak az erdők szerelmeseinek

A Bakonyalját eddig leginkább csak az erdők szerelmesei látogatták, vissza-visszatérve a szépséges tájra. A kisbéri kistérség már évekkel ezelőtt az idegenforgalom fejlesztésében határozta meg boldogulásának célját.

Hétvégén itthon is kezdődik a síszezon

Az ország nagyobb síterepein szombaton kezdődik a szezon. Természetes hó ugyan nem esett túl sok, viszont a hóágyúval rendelkező magyar síterepeken szombattól lehet síelni.

 

Mini-Magyarországot építenek Kisbéren

Makettparkot, skanzent és arborétumot hoznak létre a kisbéri kistérség településein. A térség a turisztikai látványosságok fejlesztésére 370 millió forint összegű európai uniós támogatást nyert el.

Kisbér és térsége mintegy 370 millió forint támogatást nyert el európai uniós forrásból, melyből a térség turisztikai vonzerejét növelő látványosságokat építenek. A támogatásból öt településen valósulnak meg fejlesztések, melyek szezontól függetlenül is látogathatók.

A kistérség központjában, Kisbéren felújítják a Kiskastélyt, helytörténeti és néprajzi múzeumot rendeznek be az épületben, valamint a városközpontban található tó partján "Mini-Magyarország" makettparkot építenek, ahol híres magyar építmények kicsinyített mását mutatják be.

Ászáron a Jászai Mari-emlékház melletti szabad területen mini skanzen épül, amely kicsinyített formában mutatja be a Dunántúl népi építészetét. Súron az 1400 kilométeres Mária-út egyik állomásán felújítják a Nagyboldogasszony-templomot.

Bakonyszombathelyen a volt Esterházy-uradalom kastélyparkjában arborétumot hoznak létre, és a község központjában iskolamúzeumot rendeznek be.A móri borvidék egyik legjelentősebb borászatában, a Bozóky-pincészetben egy leromlott állapotú épület felújításával 60 fő befogadására alkalmas kóstoltató teret alakítanak ki.

A beruházások többsége már megkezdődött, az utolsó munkálatok 2010 decemberében fejeződnek be. A látogatók leghamarabb a súri műemléktemplom megújult festményeiben, eklektikus stílusjegyeket viselő építészeti megoldásaiban gyönyörködhetnek, várhatóan 2010 márciusában.

Top cikkek