Legyél te is filmsztár!

A kiállítóközpont az interaktív filmtörténeti tárlattal és az étteremmel 2014-ben nyitotta meg kapuit a Korda Stúdióban az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinan­szírozásában, egymilliárd forintból.
Egész napos program filmbarátoknak
Egész napos program filmbarátoknak

Az etyeki létesítmény turisztikai vonzerejét főleg a két épített díszlet képezi: a Hellboy által itt hagyott, kissé már ütött-kopott New York-i utcadíszlet mellett a Borgiák középkori díszletvárosa (egy kolostor, a katedrális és a körülöttük lévő falu), amelyet a látogatók be is járhatnak. Sőt színészként is színre léphetnek az úgynevezett Filmbuilding programban: ennek keretében egy hollywoodias játékfilm előzetese készül el, a látogatók pedig belekóstolhatnak a forgatások hangulatába, a színészek és a stábtagok munkájába. A résztvevők a kapott storyboard-forgatókönyv segítségével és a rendező – az Emil Goodman művésznevet viselő Szabó András – utasításai alapján aktív részeseivé válhatnak az éppen forgó film elkészítésének.

A Filmbuilding program 2012 márciusában indult. Első körben egy New York-i katasztrófafilm szereplői lehettünk: a stockjelenetek alá vágott félelmetes zene és a néhány hightech trükk következtében tényleg egy nagy amerikai blockbuster előzetesében találta magát a vállalkozó szellemű vendég. Az alkotóstáb nem tréfál, amit délelőtt rögzítenek, azt gyorsan „összedobják”, így ebéd után meg is lehet nézni a stúdió vetítőjében, kellőképpen kicsinosítva. A Korda Filmpark szerint ez a szolgáltatás nagyon népszerű, ugyanakkor beszédes, hogy legtöbbször cégek veszik igénybe csapatépítő tréningek keretében.

Műtermi forgatás greenscreen előtt
Műtermi forgatás greenscreen előtt

A filmpark később bővítette a programot Az idő foglyai című, hatperces időutazásos kisfilmmel, mely igény (vagy ha úgy tetszik, a pénztárca) szerint akár „bontható, illetve felezhető” is. A kerettörténet alapján a program résztvevői látogatóként érkeznek egy szupermodern laboratóriumba, hogy megtekintsék a tudósok legújabb fejlesztését, az időgépet. A berendezés váratlanul meghibásodik, és a gyanútlan vendégeket a középkorba és/vagy a jövőbe repíti, onnan pedig nem kevés akció után juthat vissza a csapat. A teljes film leforgatása egyébként nem rövid elfoglaltság (egész napos műtét), mivel műteremben, úgynevezett green screen előtt is kell forgatni, amelynek kényelmességét csak akkor érti meg igazán az ember, ha órákon keresztül a középkori faluban ugráltatja Emil Goodman és csapata.

Persze nem muszáj forgatni a Kordában, aki belelkesült a filmkészítéstől, az utószinkronban is kipróbálhatja magát a Wild Tracks, magyarul Vadsáv nevű programban – ez a témapark másik kedvelt programja. Itt a majd két évtizedes hollywoodi múlttal rendelkező hangmérnök-szinkronrendező, Lukács Ferenc keze közé kerülhet az érdeklődő: a szakember vezetésével híres magyar és nemzetközi filmalkotásokból választott, többszereplős részletek utószinkronizálásában lehet részt venni. És bohócot csinálni magunkból. 

I!

Cím: 2091 Etyek 
Nyitvatartási idő: hétfő–kedd: szünnap, szerdától vasárnapig: 10–18 
Belépőjegyárak: felnőtt: hétköznap 2600, hétvégén, ünnepnapon 3100 Ft, gyerek/nyugdíjas 2000–2500 Ft, fogyatékkal élőknek ingyenes, a kísérőnek 30% kedvezmény 
Honlap: www.kordafilmpark.hu 

A cikk a Népszabadság TOP Titkok 2015 c., 100 különleges belföldi úti célt bemutató kiadványában jelent meg. A magazin  megvásárolható digitális formában a Dimag vagy Lapcentrum oldalakon vagy keresd az újságárusoknál!

Top cikkek
NOLBLOG