Mégsem kerül Habsburg kézbe Drakula gróf vára?

A román parlament alsóháza szerint törvénytelen módon szolgáltatta vissza Románia Habsburg Domokosnak a legendás Drakula vámpír-gróffal gyakran kapcsolatba hozott törcsvári várkastélyt, Erdély egyik legszebb középkori épületét.

Vissza a Balatonhoz, most olcsóbb!

A kedvezményvadászoknak május után novemberre ismét a Balatont ajánlhatjuk: a tó körül tucatnyinál több szálloda vesz részt a Vizek Éve program keretében a 3=4 akcióban.

Bölcső szalagokkal, hárfa vadrózsával

Havas esőben érkeztünk a nagytétényi barokk kastélyhoz, de biztosak lehettünk benne, hogy a velünk egy időben érkezőket sem az eső verte be az előcsarnokba.

Ötszáz éve sztár VIII. Henrik

Királyi múzeumok és a British Library is hosszan nyitva tartó tárlatokkal emlékeznek meg a közvéleményt lebilincselő uralkodó életéről és koráról.

Szultánok birodalma

A granadai Al Hambrát még a mórok építették, és Spanyolország leglátogatottabb nevezetessége. Még a Gaudí által tervezett barcelonai Sagrada Familia-templomot sem látogatják meg annyian, mint ezt az erődöt. UTAZÁS TOP 50

 

Blenheim, ahol Churchill született

A csodálatos blenheimi kastély, mely 1987 óta világörökségünk részét képezi, Londontól mintegy 100 km-re északnyugatra, Woodstockban található. A pompás palota az angol barokk építészet egyik remekműve. A woodstocki birtokot Anna királynő ajándékozta Malborough első hercegének, John Churchillnek az 1704-es bleinheimi csatában (innen ered a kastély neve) szerzett érdemeiért, magára vállalva a palota építési költségeit.

Mivel az építésre szánt királyi tőke elapadt, ez később a herceg családjának vagyonából valósult meg. A Malborough család szinte minden nemzedéke módosításokat hajtott végre a birtokon, így került sor a kastélypark kiépítésére, a gáz, az elektromos áram, a központi fűtés bevezetésére, és a palota újrabútorozására.

A kastély két kiállítással várja a látogatókat, melyek egész évben megtekinthetők. Az egyik a Blenheimi kastély: El nem mondott történet, a másik a Churchill-kiállítás címet viseli. Ez utóbbi családi festményekkel, korabeli bútorokkal, porcelánokkal díszített termeken kalauzol keresztül, bepillantást adva a hercegi család több generációjának életébe.

Keresztülhaladunk azon a szobán is, melynek falai között napvilágot látott Winston Churchill (Malborough hetedik hercegének unokája) 1874. november 30-án. A kiállítás ezen része bemutatja azt a pompás szalont is, melyben a család karácsonyi díszvacsoráját szokta elfogyasztani. Nem kisebb jelentőséggel bír az úgynevezett "hosszú könyvtár", melyben Sir Winston Churchill néhány kézirata látható.

Info

Hasznos linkek:

www.blenheimpalace.com

Nyitva tartás: 10.30-17.30-ig

Jegyár: főszezonban 17,50 font

Télen: 14,50

Csak a parkba: 10 font

Top cikkek