Síppal, dobbal, no meg lyukszalaggal

Az alapító, Korenchy Gábor nyomdamérnök - hajdan a rádió gyermekkórusának a hangszerjátszást is kipróbáló tagja - három évtizede szerelmesedett bele a legkülönfélébb zenélő szerkezetekbe. És ma már övé e műfaj legnagyobb hazai gyűjteménye - olyan példányokkal is, amilyeneket sehol máshol nem láthatunk Magyarországon.

A múzeum kiállítási tárgyainak zömében - legyenek bár félarasznyiak vagy ruhásszekrény méretűek - közös, hogy megszólaltatásukhoz meg kell forgatni egy kart (a kivételek esetében pedált kell nyomogatni). Némelyik kar, pedál lyukszalagot mozgat, és fújtatót működtet. A lyukszalag szabályozza, hogy a levegő vékony csövecskén keresztül haladva melyik sípocskát szólaltassa meg. Egy 1810 tájékán készült, osztrák mestereket dicsérő asztali szerkezet Haydn néhány bravúros fuvolaművét "adja elő". Az annál nagyobbak a vendéglő- vagy kocsmazajt is túlharsogva játsszák koruk ilyen-olyan színvonalú slágereit.

Más karok olyan hengereket vagy kör alakú fémlemezeket forgatnak meg, amelyek kiálló tüskéi vagy különböző hosszúságú fémlemezkéket pendítenek meg, vagy filccel bevont kis kalapácsoknak parancsolják meg, hogy húrokat üssenek meg. Ez utóbbiak csak idézik a zongorahangot. Akad azonban olyan szerkezet is, amelyik valóban "zongorázik". Akképpen, hogy odatolják egy igazi hangszer klaviatúrájához, s lyukszalaggal-levegővel vezérelt kalapácsai a valóságos zongora vagy pianínó billentyűire csapnak rá.

Egy-egy szerkezethez sokféle lyukkártyát, hengert vagy lemezt gyártottak, azokat cserélgetve ismétlés nélkül akár egész estét kitölthettek zenével a "hangszer" tulajdonosai. Nyilvános helyeken pénzbedobós készülékek üzemeltek. Az utcákon, tereken pedig kintornások nyaggatták bérelt zeneszerszámukat, hogy esténként elszámoljanak a tulajdonossal a bevételről, és odaadják a hangládát, hogy másnap reggel felhangolva kapják azt vissza.

A múzeum tárgyai között szép számmal vannak nemcsak a fülre, hanem a szemre, a kedélyre is hatni kívánó darabok. Száz esztendőnél régebbi műszaki bravúr, ahogyan egy kalitkában fejét, csőrét, farktollait mozgató madár trilláz. A tíz esztendősnél fiatalabb látogatók kedvence az a szekrényke, amelyiknek oldalában apró zenészek hegedülnek, trombitálnak, dobolnak, cintányéroznak. Az idősebbeket pedig az a régi fali telefon derítheti mosolyra, amelynek fülhallgatóját kézbe véve kinyílik a készülék oldala, és kiderül, hogy remélt céljára használhatatlan: a díszes fadoboz távbeszélő masina helyett italosüveget meg parányi poharakat rejt magában.

Info