Magyar csodák: a hortobágyi kilenclyukú híd

A Hortobágy középkori falvai mára javarészt eltűntek, de ma is számos pusztai építmény emlékeztet arra, hogy az Alföldön fontos kereskedelmi útvonalak - például az erdélyi sóút - vezettek keresztül. - A kilencedik

Birkafőző fesztivál lesz Karcagon, a kunok évében

Igazi alföldi település, ahol a végeláthatatlan síkságot csak a kunhalmok törik meg.

Megkezdődött a hídi vásár a Hortobágyon

A Kilenclyukú hídnál valamikor állatvásárt rendeztek, ma a népművészeti áruké és az ökörsütésé a főszerep.

A Hortobágy megközelíthetetlen részén füstöl a nád

Füstöl a nád a Hortobágyon, de a terület megközelíthetetlen.

Távol Afrikától

Aki szafarira utazna, az jól gondolja meg, elég távol vagyunk Afrikától, elég lesz Ukrajna is, de ha sokallja valaki a távolságot, akkor elég lehet a Hortobágy is.

 

Élet születik a téli Hortobágyon

A hóval borított hortobágyi pusztán januárban jegesen süvít a szél, a fákat, a kutak gémjét, a hodályok náddal fedett tetejét vastag hódara borítja - nem csoda hát, ha embert és állatot ilyenkor körös-körül nemigen látni errefelé. Nemhiába szól úgy a régi mondás: csak az marad meg a Hortobágyon, aki a telet is kibírja. A mozdulatlan táj azonban csak látszólag elhagyatott, hiszen telente valójában erősebben munkál itt az élet, mint ahogyan azt a felületes szemlélő első pillanatban gondolná.

Merthogy ez az időszak a születés, az ellés ideje. A Hortobágyi Természetvédelmi és Génmegőrző Kht. birtokában háromszázötven ló, tízezer marha és hetvenezer juh él ezen a tájon, de találhatunk itt vagy háromszáz bivalyt, ugyanannyi mangalica disznót, valamint több tucat szamarat és kecskét is. S miután karácsonytól kezdve éppen ezekben a hetekben ellenek a racka juhok, s ilyenkor hozzák világra borjaikat a szürke marhák, a téli pusztára kíváncsi látogatóknak lehetőségük van arra, hogy - az említett kht. szervezésében - megnézzék, milyen is a ma született bárány, s hogyan néz ki a félelmetes szürke marha kisboci korában.

Gencsi Zoltán, a természetvédelmi és génmegőrző társaság igazgatója azt mondja: ezerkétszáz anyajuh elli meg ilyenkor a bárányát, s miután nem ritka az ikerszülés, a most télen született bárányok száma meghaladhatja az ezerötszáz darabot. A szürkemarha-tenyészetben nyolcszáz tehenet tartanak, s mivel ennél a fajnál úgy nyolcvanszázalékos a szaporaság, a tél folyamán mintegy hétszáz borjúval lesz gazdagabb a társaság. Aki szeretné megnézni, hogyan néz ki egy bárány- vagy borjúellés, telefonon vegye föl a kapcsolatot a közhasznú társasággal.

De ilyentájt nem csak az ellés az egyetlen látványosság a téli pusztán. A természetvédelmi és génmegőrző társaság hortobágyi székházában nem szabad elmulasztani Kunkovács László fotóművész állandó tárlatát, amely az ősi pásztorkultúra világába, a csikósok, gulyások, juhászok, kondások mindennapi életébe enged bepillantást. Ugyanitt tekinthető meg a szürke marhát bemutató fajtatörténeti kiállítás, ahol a vendégek megismerkedhetnek a fajta eredetével, típusaival, a legjellemzőbb szarvfajtákkal, valamint a marhapásztorok hétköznapjaival és ünnepeivel. S ha már a székházban vagyunk, el ne menjünk addig, míg be nem néztünk a konferenciaterembe.

A korábban ebédlőként és moziteremként funkcionáló hatalmas helyiségben ugyanis a híres hortobágyi körkép valósághű - igaz, sajnos kicsinyített - mását tekinthetjük meg. A körkép eredetileg hét méter magas és száz méter hosszú, a másolatnak pedig "csak" harminchat méter a hossza, s egy méter a magassága - de így is impozáns. A kép a hortobágyi életről ad szó szerinti körképet, bemutatva a ló- és fogathajtást éppúgy, mint a legények mulatozását.

A székházból feltétlenül sétáljunk át a Hortobágyi Látogatóközpont és Kézművesudvarba, ahol számítógépekkel és vetítőkkel felszerelt, interaktív kiállításon ismerkedhetünk meg a puszta növény- és állatvilágával. Az első emeleten pedig igazi különlegességet jelent az a teremnyi méretű műholdfotó, amely több ezer méter magasságból ábrázolja a keleti országrészt. Ha ajándékokkal felszerelkezve akarunk hazatérni, kedveskedhetünk a szemnek és a szájnak is.

A szemnek azzal, ha a látogatóközpont kínálatából DVD-filmeket vásárolunk, amelyek a Hortobágyi Nemzeti Parkot mutatják be magyar, angol és német nyelven. A szájnak pedig azzal szerzünk örömöt, ha betérünk a hosszú téli szabadság után január 26-án újranyíló pusztai bioboltba, ahol első osztályú minőségű birka-, bivaly- és mangalicahúst vásárolhatunk.

Info

Hortobágyi Természetvédelmi és Génmegőrző Kht. 4071 Hortobágy, Czinege J. u. 1. Tel.: 06 (52) 589-110, www.hortobagyikht.hu

Hortobágyi Látogatóközpont és Kézművesudvar
4071 Hortobágy, Petőfi tér 1.
Tel.: 06 (52) 589-000, www.hnp.hu

Bio Hortobágy Hús
4071 Hortobágy, Czinege János u. 1. Tel.: 06 (52) 589-146

Csikók a Hortobágyon
Csikók a Hortobágyon
Top cikkek