Nyírbátor kincseket őriz

Van Magyarországon olyan vidéki város, ahol egyszerre találkozhatunk a gótika, a reneszánsz és a barokk stílus legszebb hazai emlékeivel? Nyírbátor, túl az említett művészi értékein, történelmi hagyományokkal és egyedi hangulattal várja a látogatókat.

Vissza a Balatonhoz, most olcsóbb!

A kedvezményvadászoknak május után novemberre ismét a Balatont ajánlhatjuk: a tó körül tucatnyinál több szálloda vesz részt a Vizek Éve program keretében a 3=4 akcióban.

Az "evangélikus Róma"

Az, hogy nemcsak hazánk, de Közép-Európa legnagyobb evangélikus temploma Békéscsabán épült, összefügg a törökök kiűzése utáni betelepítésekkel.

48 óra Szentpéterváron

"Észak Velencéjének" is nevezik az egykori Leningrádot, bár az áprilisban a Néván úszó jégtáblák látványa nem hagy kétséget afelől, melyik szélességi fokon tartózkodunk.

Ha egy nap Isztambulban, akkor Sultanahmet

Célszerű előre megtervezni a programot Isztambulban, ugyanis a 13 millió lakosú, dombokra épült nagyváros csaknem húszezer látványossággal dicsekedhet.

 

Tiszáéknál Geszten

Aki történelmi ismeretei frissítésére, bővítésére hajlandó kalandos és fárasztó utazást vállalni, annak ajánljuk a Békés megyei Geszt felkeresését.

A Sarkadról Zsadány felé vezető országúton, Nagygyanténál lekanyarodva, Mezőgyánon át érhető el ez a nem egészen ezerlelkes falu, amely szinte rákönyököl a román határra. A település neve egybeforrt a Tisza családéval. Itt található ugyanis a kastély, amelyben a neves família számos ismert alakja, köztük az Ady-idézetben szereplő egykori magyar kormányfő, Tisza István is született. És ugyanitt áll a mauzóleum, amelyben harminchárom családtagjuk nyugszik, köztük két egykori miniszterelnök is: Tisza Kálmán és a már említett István, akinek erőszakos haláláról a közelmúltban emlékeztek meg késői tisztelői (a grófot 1918 őszén ölték meg).

A kátyúkban bővelkedő utat magunk mögött hagyva, némi helyi kanyargás után rátalálunk a kastélyra, amelyben most a falu általános iskolája működik. Az épületet belülről ténylegesen az oktatási intézmény céljaira alakították át, egy-két régi cserépkályha és kandalló idézi csak a múltat. No meg a nemrégiben e célra berendezet emlékszoba, amelyben Tisza István képmása alatt az egykori politikus íróasztala és néhány korabeli berendezési tárgy utal arra, kik is voltak itt a gazdák valaha.

A háromszintes, barokk és copf stílusú kastélyt 1760 körül kezdték építeni, majd 1800 körül, immár tiszta barokk stílusban átépíthették. Kívülről ugyan szomorú képet nyújtanak a vakolattól elköszönni látszó falak, de maga a kastély impozáns látvány, akár a homlokzat, akár az udvar felől szemléljük. Az egykori széles lépcsőfeljárók, a bálok szünetében udvari csevegésre helyet biztosító teraszok - a mára ligetté erősödött tiszafák árnyékában - jelzik a valaha volt pompát. Az erkélyt jón oszlopok támasztják alá. Az oldalszárny köríves udvari tornáccal készült. A zsindelyes tetőt az utolsó nagy bővítéskor kicserélték, a manzárdos szerkezet középső, kiugró részét bádoggal, a többit palával fedték.

Kőhajításra a kastélytól található a kis ház, amelyben az ifjú Tisza Domokos házitanítójaként a közeli Nagyszalontáról ide átjött Arany János öt hónapon át lakott. Az iskola épp ezért Arany nevét viseli. A kastélyhoz mintegy 27 hektár park kapcsolódik, melynek nagy része a Körös-Maros Nemzeti Park felügyelete alá tartozik.

A kastélytól távolabb, a településtől északra, az úgynevezett Nagyhalmon áll a család mauzóleuma. A Tisza István földi maradványait is magában fogadó kriptát a faluból az Ady Endre utcán át lehet megközelíteni...

Minden a Sorsé, szeressétek,

Őt is, a vad, geszti bolondot,

A gyujtogató, csóvás embert,

Úrnak, magyarnak egyként rongyot.

Mert ő is az Idők küldöttje

S gyujtogat, hogy hadd hamvadjon össze

Hunnia úri trágyadombja,

Ez a világnak nem közösse.

(Ady Endre: Rohanunk a forradalomba)

A kastély - az Arany János Irodalmi Emlékházzal együtt - turisták és más érdeklődők számára is látogatható, előzetes bejelentkezéssel. Érdeklődni a polgármesteri hivatalban (tel.: 66/496-061) és az Arany János Általános Iskolában (66/496-068), továbbá Zsoldos Józsefnénál (20/440-1290) lehet. Belépődíjat nem szednek, de adományokat a kastély állapotának jobbításához készséggel elfogadnak. A kultúrterem családi, illetve települési rendezvényeknek is otthont ad, valamint árusítás vagy egyéb rendezvény céljára bérelhető, szükség esetén a konyhával és az ebédlővel együtt.

A házikóban Arany János házitanító is élt
A házikóban Arany János házitanító is élt
Top cikkek