A fény szigetei, avagy a karib álom
Teheti, hiszen a Florida déli csücske és Venezuela északi partvidéke között található száz sziget mindegyike rászolgál a paradicsomi jelzőre, a tenger türkizkék, a homok rózsaszín-fehér, a pálmafák a zöld minden árnyalatában pompáznak. Karib-szigetek! Szegény európai turista nyálválasztása már attól megindul, ha meghallja e bűvös szót.
Pedig a "Karib", mint olyan, önmagában nem is létezik. Létezik a Nagy-Antillák (Kuba, Jamaica, Haiti, Dominikai Köztársaság, Puerto Rico), a Kis-Antillák (A Virgin-szigetek, Barbados, Grenada, Antigua, Montserrat, Trinidad, Tobago és még számtalan apró luxusüdülő-sziget), aztán beszélhetünk Francia Antillákról (Gua-
deloupe és Martinique tartozik ide), valamint Holland Antillákról, vagy más néven ABC szigetekről (azért hívják így őket mert nevük tényleg az abc három első betűjét követi: Aruba, Bonaire, Curacao), s akkor még nem szóltunk a Bermuda-, vagy Kajmán-szigetekről és a Bahamákról se. A szigeteken negyvenmillió ember él, húsz különböző nemzethez tartoznak, több tucat keveréknyelven beszélnek, bőrszínüket tekintve képviselik a Föld teljes lakosságát, s a haiti woodoo-kultuszban éppúgy hisznek, mint a protestáns vagy a katolikus egyházban.
A térség hihetetlen varázsát épp sokszínűsége adja: a kommunista Kubát alig néhány percnyi repülőút választja el a Kajmán-szigetek adóparadicsomától, Curacaón szélmalmok és sajtüzletek fogadják a látogatót, aki a helyi papiamentót hallva joggal hiheti, hogy nem is kreolok közé, hanem Rotterdamba érkezett, Martinique és Guadeloupe szigetén a friss baguette illata az ánizslikőrével keveredik (hiszen Franciaország tengerentúli megyéi), Barbadoson pedig ugyanolyan szigorúan betartják a teatime rítusát, mint Oxfordban az egyetemen. Van sivatag Bonaire szigetén, és esőerdő a Dominikai Köztársaságban, a turista választhat a felhőkarcoló formájú luxusszállók és áram nélküli trinidadi kalyibák között, itt minden kapható, mi szem szájnak ingere.
Találunk persze közös vonásokat is. Az egyik ilyen a rabszolgamúlt. A gyarmatosítást minden sziget megszenvedte, s a kreolok, meszticek többsége még ma sem felejtette el, hogy a szökött rabszolga fülét levágták. Így aztán amikor Jamaikán váratlanul elénk toppan egy két méteres raszta hívő fekete, s marihuana illatú hatalmas öklét orrunk alá nyomva, vigyorogva azt ordítja: "Hi, white man!", akkor nekünk nem mentegetőznünk kell, hogy nagyszüleink Szombathelyen nem hajtottak rabigába rabszolgát, hanem öklünket tiszta erőből ökléhez csapva azt kell felelnünk:"Hi, black man!"
Közös a kreol konyha, a koktélok varázsa, a rum, a reggae, a salsa szeretete, a lustálkodás képessége ("soon come"- mondják ők, megoldódik, ha nem ma, akkor holnap), de közösek a gazdasági nehézségek is, nem is szólva a hurrikánokról, melyek (mint legutóbb a George vagy a Catarina nevű) tisztelet nélkül végigsöpörnek a legszegényebb szigeten éppúgy, mint Sir Richard Branson brit mil-liárdos (a Virgin Galactic ura) magánszigetén. A felhők fölött azonban mindig kék az ég, s ha a karib rabszolgák és kalózok közös múltja az óceán mélyén pihen is, jövőjüket határtalan jókedvük határozza meg. Mert a napfény, a tenger és a homok mellett a legkelendőbb árucikk a karib életöröm. Haitit kivéve szinte mindegy is, hova utazunk (sehová nem kellenek oltások, a félősebbek bevehetnek hepatits-A, vagy malária elleni tablettát), Kuba kivételével nem kell vízum (illetve a megérkezéskor megvásárolható), a döntés nem az, hogy hova utazunk, hanem az, hogy bezárjuk-e magunkat egy turistagettó all-inclusive kényelmébe (Kubán Varradero húsz kilométeres strandjára, a Dominikai Köztársaságban, amely egyre inkább a Karib-térség Mallorcája lesz, Punta Cana rezervátumába, Jamaicán a Negril luxusszállóiba vagy a Goldeneye nevű haciendába, ahol Ian Fleming a James Bond regényeket írta), vagy pedig veszünk egy mély levegőt, hagyjuk a Bacardi- és Bounty- reklámok, kalózfilmek romantikájából ismert luxusstrandokat, s felfedező útra indulunk a szigetek belsejébe. Ha Bob Marley-kultusz, reggae-őrület és "Balra hajts!" fogad, akkor ez Jamaica. Ha szocializmus és salsa, az ötvenes évek roggyant amerikai luxusjárgányai, szivar, rum és kolonialista építmények, akkor Kuba, ami a szigetlakóknak nem mindig paradicsom, de nekünk biztosan az lesz. Ha a világ legerotikusabb karneválját akarjuk átélni, akkor irány Trinidad. Nem lesz kaland nélkül való, de biztosíthatom Önöket, útközben egyszer csak azt fogják érezni, amit a nagy felfedező: " A legszebb, mit emberszem valaha is megpillantott..."
