Csempeszkopács középkori emlékei

A Gyöngyös-Rába-Sorok térségben, a 87-es főút mellett, Csempeszkopácson mesterséges dombon áll a román kori Szent Mihály-téglatemplom. Bélletes kapujával, ikerablakaival, freskótöredékeivel a falusi építészet kiemelkedő emléke.

A templomhajó és a szentély 1250 körüli, a torony húsz évvel később épülhetett hozzá. A templomot körülvevő téren minden évben Szentháromság vasárnapján újraelevenítik a középkori falusi vásárok hangulatát.

A falu csempeszi részén áll a XVI. századi reneszánsz Balogh-Sarlay-kúria, mely később a kuruc vezér Béri-Balogh Ádám tulajdona volt. A mindössze 326 lelkes települést - ahol helytörténeti múzeum található - kerékpárút is összeköti a szomszédos Rummal. A kistérségben egyébként szállást találhat a vendég Csempeszkopácson éppúgy, mint Vasszécsenyben, Rumban vagy Zsennyén.

Vasszécsenyi különlegesség, hogy az Új-Ebergényi-kastély kertjében újraélesztették a Gyöngyös-patak holtágát, és pisztránggal telepítették be. A halat szerető éhes vendég akár maga is megfoghatja a kedvenc ételének valót, amit aztán el is készítenek neki a konyhán.

Info

További információk kaphatók: Stiber Gyöngyi, tel.: (06-70) 339-2248, e-mail: stiber. gyongyi@gmail.com

A csempeszkopácsi román kori téglatemplom
A csempeszkopácsi román kori téglatemplom
Top cikkek