Róma emlékei a sivatag peremén
Tripoli kellemes, mediterrán főváros, hangulatos óvárossal, benne az elmaradhatatlan szukkal (piac, bazár), no meg a hajdani ottomán uralom és az olasz gyarmati idők építészeti emlékeivel. Az újabb negyedekben egyszerre jön szembe jelen és múlt. "Kacsalábakon" álló öttornyú irodakomplexum, áruval tömött elegáns és drága üzletek, vízipipázó öregemberek, divatos cuccokban (de azért jobbára bekötött fejjel) flangáló fiatal lányok, kijjebb enyhén iszlámosított lakótelepek, és mindenütt óriási az autóforgalom. A jövő most épül, emírségeket utánzó szupermodern toronyházakkal. Líbia, tetemes olajkészletei ellenére nem lett kőgazdag ország, igaz, nem is szegény, csupán a hoszszú ideig tartó nemzetközi elszigeteltség vetette vissza a fejlődésben. Jönnek már a turisták is. Igaz, még ma sem tömegestől látogatott úti cél. Pedig a látnivaló töméntelen. Sok nép hagyta hátra emlékeit a történelem folyamán: föníciaiak, karthágóiak, görögök, rómaiak, bizánciak, oszmán törökök.
A régmúlt legfényesebb gyöngyszeme kétségkívül két római romváros, Sabratha és Leptis Magna. Fénykorukat a II-III. század fordulóján élték, az egyetlen afrikai születésű római császár, Septimus Severus uralkodása alatt. Bár a hajdani városokban az idők során sok kárt tettek a földrengések, Sabratha monumentális (és szépen restaurált) színháza, káprázatos mozaikpadlói, vagy Leptis Magna kolosszális épületei és a tőlük úgy két kilométerre fekvő amfiteátrum láttán nem kételkedhetünk, ezek az emlékek simán vetekednek az itáliai romokkal. De miért van az amfiteátrum ilyen messze a város maradványától? Mert a közbeeső területet még föl se tárták, úgyhogy a vastag homok még sok meglepetést rejthet a régészeknek. Tripolitánia (vagyis a mai északnyugati országrész) a hazája a közel hatmilliós Líbiában szerény kisebbségben élő berberek zömének. Errefelé is készítettek földbe (pontosabban a kőzetbe) vájt házakat (de már nem lakják, csupán múzeumok), a leglátványosabb építményeik azonban a hajdani közösségi terménytárolók. Qasr al-Haj, Nalut, vagy Kabaw magtárai jó 700 éve épültek, helyi homokkőből, gipszből, és egy-egy berber közösség, falu céljait szolgálták. Egy qasr - szó szerint erőd - belsejében esetenként száznál is több kis tárolóhelyiséget alakítottak ki, ahol külső fenyegetettségtől védve, hűvös helyen tarthatták a termést. Kabaw öt-hat szintes komplexumában a kerek udvar közepén mintha valami fantasyfilm díszletei között járna az utazó.
A Tripolitól jó 600 kilométerre nyugatra fekvő Ghadames már igazi sivatagi város a tunéziai-algériai-líbiai hármas határnál. Karavánutak találkozásánál olyan szerepet töltött be, mint Maliban Timbuktu, vagy Marokkóban Marrakech. Csupán tízezren lakják, ám valamennyien a 80-as évek elején épült új városrészben. Az óvárost 1984-ben állami rendeletre teljesen kiürítették, műemlékvédelmi célból. Az ember még be sem lép a zömmel fedett, szűk és hűvös sikátorok labirintusába, máris előtör belőle a szkepszis: mit ér egy műemlékváros az élet legcsekélyebb jele nélkül? Nos, így is lenyűgöző, különösen az óta, hogy 1999-től az UNESCO támogatásával megkezdődött az erősen lepusztult vályogházak restaurálása (a világörökség része lett). Néhány ház belsejét is rekonstruálták, így fogalmat alkothatunk pompás, mézeskalácshoz hasonló díszítettségükről.
Indulás előtt
Repülőjegy illetékkel kb. 200 ezer forint. Vízum szükséges, érdeklődni a budapesti líbiai nagykövetségen lehet. Utazásra az október a legjobb, a partvidéken már kellemes az idő, a Szaharában sincs tébolyító hőség. Egyéni utazóként még ma is nagyon nehéz bejutni és közlekedni. Érdemes csoporttal menni, aki pedig még a Szaharára is kíváncsi, annak a szervezett túra elengedhetetlen. Minden csoportot egy belügyes kísér mindenhova, fotózni szabadon lehet. Ahol nem, ott úgyis szólnak. Az idegenforgalomban dolgozókkal főként angolul értethetjük meg magunkat, a feliratok mindenhol arab nyelvűek. Az ország pénzneme a líbiai dínár (1 dínár kb. 170 Ft), a szállás középkategóriájú hotelekben 40-60 dínár, ebéd vagy vacsora 10-15 dínár. Alkoholt nem árulnak, alkoholmentes sör (nyugati márkák) mindenütt kapható, de némelyiket eper- vagy almaízzel bolondítják meg.
