Hintóval, szánnal a Bezerédj-kastélyba

Békés környezet, barátságos táj, kedves fogadtatás, kellemes szállás és remek programok... Mindez, sőt számos feledhetetlen élmény várja azokat a családokat, baráti társaságokat, akik nyugalmas napokra, mégis különlegességekre áhítozva érkeznek a Tolna megyei Szedres közelében levő Apáti-pusztára, a Lovas Udvarház néven ismert Bezerédj-kastélyba és környékére.

A Szekszárdtól alig 15 kilométerre, a 63-as út mellett fekvő 2500 lelkes Szedrest 1836-ban alapította Bezerédj István, a reformkor kiemelkedő alakja. A nagyközség a nevét az akkoriban ültetett szederfákról kapta, s ezzel elindult a nagy hírű selyemhernyó-tenyésztés. Ám a Lovas Udvarház kis és nagy kastélyát Bezerédj Pál építtette 1870-ben. A jobb sorsra érdemes udvarház, illetve kastély a XX. század második felében igencsak lepusztult, ám 2001-től új tulajdonosa, Sebestyén Gyula - felismerve az értékes épületekben rejlő, sokaknak örömöt nyújtó lehetőségeket - rendezte a környezetet, s a kisebb kastélyt felújíttatta, s panzióvá alakíttatta. Jelenleg hat szoba és két konferenciaterem áll a vendégek - családok, cégek, illetve a meghitt lakodalmak és egyéb mulatságok résztvevőinek - rendelkezésére. A szedresi horgásztavon bárki begyűjtheti a vacsoráravalót, amit maga is elkészíthet a kastély tövében. Hiszen már bográcsozásra és grillezésre szolgáló főzőhelyeket is kialakítottak. Hamarosan elkezdik a nagy kastély felújítását is, ahol újabb szálláshelyeket alakítanak ki elegáns étteremmel egyetemben.

Kincses, Bokréta, Bóbita, Cseles, Linda, Európa... A 42, jórészt kisbéri és magyar félvér ló alig várja, hogy nyergébe pattanjanak a lovaglás tudományával ismerkedők futószáron a karámban, illetve a gyakorlott lovasok, akiknek terep- és túralovaglást kínálnak. A szelíd és barátságos lovak között vannak pónik és közepes méretű sportpónik is. De a dél-dunántúli Mezőföld déli részét hintóval, vadászkocsival, télen pedig lovas szánnal is bejárhatják a kirándulók. A Duna-Dráva Nemzeti Parkhoz tartozó tájvédelmi körzet páratlan látványt kínál az esztendő minden szakában. Botanikai ritkaságok ringanak a kirándulók gyönyörűségére. A színpompás virágok között megtalálható a fátyolos nőszirom, a tavaszi hérics, a tarkasáfrány vagy a selymes boglárka. A szerencsések gyurgyalagokban, harisokban, bíbicekben gyönyörködhetnek, de "találkozhatnak" kékes rétihéjával és rétisasokkal is. A figyelmesebbek zöld levelibékákat is láthatnak. Különös élményt nyújtanak a mára már ugyancsak megritkult pillangófaj színpompás példányai, a virágról virágra szálló fecskefarkú lepkék.

Az udvarház tulajdonosa és munkatársai csöppet sem önzőek, vendégeik számára távolabbi helyekre is szerveznek programokat, mint például a szekszárdi, illetve a villányi borvidékre, az abaligeti cseppkőbarlangba, vagy éppen Kalocsára.

Info

A Bezerédj-kastélyban egy fő egy éjszakára - reggelivel együtt - 5600 forintért kap szállást. A kezdők oktatással egybekötött lovaglása óránkét 2000 forint, ahogyan a tereplovaglás is. A sétakocsikázásért, illetve szános kirándulásért óránként 1000 forint a fizetség. A tíz év alatti gyerekeknek ötven százalék kedvezményt adnak.

Plesz Nikoletta a tanya frissen végzett lovásza
Plesz Nikoletta a tanya frissen végzett lovásza
Top cikkek