Gleccsersí, akár nyáron is

Korán leesett idén az első hó az Alpokban. Már szeptember közepe táján, igaz, csak néhány napig, téli arcukat mutogatták az alacsonyabban fekvő osztrák sípályák is. A magasabb vidékeken így beindulhatott a rajtra kész gépezet, és azok a glecscserek is kinyithattak szeptember végén, amelyek a nagy nyári melegben nem állták a sarat, így a Mölltal, a Kaunertal, a Stubai és a Dachstein is feldübörgött, csatlakozva az év minden napján szolgáló Hintertuxhoz és Kaprunhoz. A nyári melegtől megtépázott gleccsereken az "új hó" jótékonyan befedte a jégpáncélon hol kiengedő, hol megmerevedő latyakot. Így azután a nyughatatlanok, akik már nem győzték kivárni a november közepe-vége táján esedékes szezonnyitást, nem csalódtak.

Ha valaki még nem próbálta volna, milyen érzés a magaslati pályákon való csúszkálás, azokat bátorítanánk. A tévhitekkel ellentétben ezek a terepek korántsem olyan meredekek, mint gondolnánk, fekete pálya csak elvétve akad köztük. A nyári síelés veszélyét inkább csak az jelenti, hogy reggel sokszor jeges a hó, majd délelőtt megszelídül, kenhetővé válik, és elaltatja a síelő veszélyérzetét, hogy azután a déli nap melegétől egy csapásra térdeket csavaró nehéz kásává alakuljon. Ilyenkor kell az erő, hogy álljuk a mély, már kiszámíthatatlanul gödrös pálya megpróbáltatásait. Persze ősszel, a hűvösödő időben kitolódik az élvezetek ideje e helyeken is, és sokszor még kora délután is sikerrel egyengetik el a terepet a gondos ratrachok. Aki erőnlétben nem készült fel megfelelően, jobb, ha marad a síkságon, hiszen arra is számítani kell, hogy a 3000 méter feletti magasságot nem mindenki bírja egyformán. A legerősebb sportoló is megszédülhet anélkül, hogy egy mozdulatot tenne. Nem szabad megfeledkezni a jég különös veszélyeiről, a mély és többnyire láthatatlan repedésekről, amelyek a pályaelhagyókra leselkednek.

Hogy melyik gleccser irányába érdemes elindulni, az elsősorban idő kérdése. A legközelebbi Budapesthez a Dachstein, alig több mint 500 kilométernyi autózással elérhető. Kaprun, a magyarok körében talán legismertebb terep eléréséhez 650 kilométert kell megtenni, és hasonló távolságra van a déli régióban fekvő Mölltal is. A 3476 méter magas Olperer lábánál fekvő Hintertux vitathatatlanul a topon van a pályarangsorban. 738 kilométerre, mintegy hétórányira van a magyar fővárostól. Összesen 225 kilométeres pályarendszeréből 86 kilométer a gleccseren besíelhető szakasz, ebből 20 kilométernyi nyáron is biztosan nyitva van. Továbbhaladva Svájc irányába, bal kezünkre az autópályától szép rendben következnek a bevágások, a hatalmas hegyek közötti völgyek, amelyek végén ott magasodnak a páratlan látványt nyújtó jéghegyek. Innsbruck után elsőként a Stubai hívogat, majd következik az Ötztal, a Pitztal és a Kaunertal. Köztük talán az Ötzi révén is hírre szert tett gleccser nyújtja a legtöbbet, de a teljes képhez hozzátartozik, hogy a többieknek is helyük van a ranglistán, mert ha pályáik száma, meredeksége el is marad a nagyokétól, szolgáltatásaik ugyancsak tökéletesek, és már csak méreteik okán is családiasabbak, barátságosabbak a nagy üzemeknél.

A Valais-gleccseren
A Valais-gleccseren
Top cikkek