Daruvonulás: a legszebb őszi előadás

A hortobágyi pusztán az októberi természet leglátványosabb produkciója a daruvonulás, amikor egyszerre akár több ezer madarat is láthatunk a magas égen szárnyalni. Olyanok a darvak ilyenkor, mintha tudnák: egy grandiózus színielőadás főszereplői ők, amely az égen játszódik, s amelyben statisztaszerepet kapott a nap is.

A daruvonulás ugyanis alkonyatkor igazán megrendítő, azokban az órákban, amikor a madarak az éjszakai szálláshelyükre szállnak, és a vöröslő nap mutatja nekik az utat.

A napokban mi is útra keltünk egy szakavatott vezetővel, hogy a pusztában barangolva minél alaposabban megfigyelhessük ezeket a méltóságteljes tartású állatokat. Nagyon közel persze nem lehet hozzájuk menni, hiszen a közeledő járművek látványára a szántáson, gyepen táplálékot kereső madarak riadt krúgásokat hallatva azonnal felröppennek. De így, távolodva is szépek. A Hortobágyi Nemzeti Parkban dolgozó kísérőnk meséli, hogy már évtizedek óta minden ősszel megcsodálja a daruhúzást, a napokban azonban olyasmit látott, amitől még neki, a sokat látott természetjárónak is elakadt a lélegzete. Megpillantott három vadászó rétisast, amint egymással kiválóan együttműködve kiválasztottak egy gyengébb darvat a csapatból, majd nekiestek, kergetni kezdték, és levadászták.

A daru egyébként nemcsak a sasok számára kedvelt eledel, hanem a régebbi korokban az ember asztalára is került belőle: a feljegyzések szerint a fiatalabb madarak húsa eléggé ízletes, nem csoda hát, ha udvarházaknál a házi tyúkkal együtt nevelgették. Ez ma már természetesen elképzelhetetlen, hiszen a daru - legyen akármilyen finom - a védett állatok közé tartozik.

A darvak délre tartó vándorútjuk során északról érkeznek Magyarországra, ahol pár hetet pihennek, táplálkoznak, hogy megerősödve kelhessenek újra szárnyra. A hortobágyi pusztán az elmúlt napokban több mint hetvenezer darabot számoltak össze, s az óriási tömeg látványa elég vonzó ahhoz, hogy darunéző túrákat lehessen szervezni rá. A daruhúzás megtekintésére szervezett programok a Hortobágyi Látogatóközpont és Kézművesudvarban kezdődnek, ahol a nemzeti park szakemberei tartanak bemutató előadásokat, majd a vendégek - egy természetfilm megtekintése után - elindulnak a pusztába a táplálkozó és éjszakázó helyükre behúzó darvak megfigyelésére. A legkisebbekre is gondoltak: a látogatóközpontban az előadások ideje alatt a gyerekek kézműves-foglalkozásokon és egyéb játékokon vehetnek részt. Érdemes mielőbb bejelentkezni a túrára, hiszen a darvak csak október végéig adnak időt.

Info

Hortobágyi Látogatóközpont és Kézművesudvar:
4071 Hortobágy, Petőfi tér 13.

Érdeklődni lehet a következő
telefonszámokon: 06 (30) 676-9545,
06 (30) 465-2767

Weboldal: www.hnp.hu

Top cikkek