Jönnek a diszkréciókabinok

Befejezték Ferihegyen az új utasbiztonsági rendszer telepítését. Felgyorsulhat az ellenőrzés, és rövidülnek a sorok a repülőtéren. Az új röntgengépek és mágneskapuk használatával 25-30 százalékkal nőtt a Budapest Airport (BA) ellenőrzési rendszerének áteresztőképessége. A csendesebb időszakokban egyáltalán nem kell várakozniuk az utasoknak, csúcsforgalomban pedig az eddigi fél- óra helyett maximum tizenöt percet vesz igénybe a kézipoggyászok és a ruhák átvilágítása.

A zsúfolt nyári időszakban egy-egy gépsor óránként akár kétszáz utast is átvilágított a korábbi százhatvan helyett.

A BA az idén tavasszal közel 900 millió forintért vásárolt tizenkét csúcsminőségű röntgengépet és mágneskaput. Jelenleg Ferihegy mindhárom terminálján ezekkel a berendezésekkel dolgoznak az utasbiztonsági osztály munkatársai. A 2A terminálon öt, a 2B terminálon négy, az egyes terminálon pedig három gép működik. Európában jelenleg a Ferihegyen használt rendszer számít a legfejlettebb technikának, ezen modellek tavaly kerültek forgalomba. Semmilyen veszélyes tárgy vagy anyag nem marad rejtve előttük, gyorsabbak és megbízhatóbbak, mint az elődeik.

A BA közeli tervei közé tartozik a diszkréciókabinok bevezetése a T2 terminál indulási utasbiztonsági ellenőrzésénél. Ezek olyan párnázott ülésekkel ellátott paravánok, amelyekben az utasok nyugodtan levehetik a cipőjüket, és megvárhatják, amíg a biztonsági személyzet visszahozza a lábbelijüket az ellenőrzést követően. A kabinok már megvannak, jelenleg a munkatársak oktatása, a hatósági engedélyeztetés zajlik. (B. A.)

A berendezések az orvoslásban használt komputertomográfhoz (CT) hasonló elven működnek. A csomagokról az utasbiztonsági ellenőrök két képet látnak két szemszögből, azokat a tárgyakat is látják, amelyek tökéletesen elfedik egymást. Háromdimenziós képet alkotnak az átvilágított tárgyak belső szerkezetéről, majd az atomok súlyának és az anyag sűrűségének vizsgálata után egyértelműen meg tudják állapítani, ha a poggyász robbanóanyagot tartalmaz.

Top cikkek