Mohácsi bor minden évszakban

Legtöbben a télűző busójárás miatt látogatnak Mohácsra, hogy a szőrmébe, ördögmaszkokba bújt busókkal együtt nézzék a telet jelképező koporsó Dunába eresztését. Pedig Mohács nemcsak a néphagyománya miatt lehet ideális kiránduló- vagy nyaralócélpont, a kisváros az év bármely szakában izgalmas időtöltést kínál látogatóinak.

A szüreti időszakban kiváltképp. Az egyébként az országos nagyokhoz képest kevésbé ismert pécsi borvidéknél is elfeledettebb mohácsi térség sokáig mintha szándékosan rejtegette volna szőlészeti és borászati értékeit. Bár az utóbbi években a borértő-szakmai réteg elkezdte felfedezni magának a mohácsi borokat, a széles közönség érdeklődése egyelőre várat még magára. Pedig vannak nevek, akikért érdemes ellátogatni. Eberhardt György (aki saját borai mellett a Pécsi Püspöki Pincészetnek készít cirfandlit) 1993 óta számít a térség egyik legkomolyabb borászának. És igazi lokálpatriótának: egy történet szerint egyszer azt javasolták neki, ne erőltesse a címkéken Mohács említését, mivel kevesen ismerik, írjon csak annyit: "Pécsi borvidék". Ő mégis marad Mohácsnál, mint mondja: "akkor is feltünteti, hogy mohácsi a bor, ha emiatt nem tudja eladni".

Ami egyelőre csak azért lehet, mert kevés forgalmazó foglalkozik velük, ezért a borokért egyelőre Mohácsra kell menni, hogy "ott a bort megszületésének környezetében, helyi ételek mellett lehessen kóstolni" - tanácsolja Horváth Zoltán, a Planina Borház tulajdonosa. Van ugyanis a mohácsi boroknak egy szembetűnő előnyük, mely külön öröm a vásárlónak, és esetükben nem a minőség helyett van: az ára. A helyszínen vásárolva már-már gyanakvásra adna okot, kóstolás után azonban bárki meggyőződhet róla: méltánytalanul keveset fizetett érte. Könynyed fehérborok, fűszeres rozék, nagy, testes vörösborok, desszertborok alkotják a kínálatot, amelyek egyre inkább megállják a helyüket az ismertebb borvidékek termékei mellett. A térségben található Mohács-Bóly fehérborút pincészeteit összeköti a történeti-környezeti örökség. Az éghajlati és földrajzi adottságok különösen kedveznek a gazdag illatú és zamatú fehérborok készítésének. Ehhez kapcsolódik a sváb, horvát (sokác), magyar konyha ízeinek jelenléte a helyi gasztronómiában. Már láthatóak annak a példaértékű, bár most még kicsi, ellenben elszánt összefogásnak az eredményei, amelynek keretében a mohácsiak méltó helyére kívánják emelni a térséget.

- Ebben van az erőnk - magyarázza Horváth Zoltán, aki bölcsészből lett borász, majd szállásadó. - A környezetben, és az emberek mentalitásában. A közvetlenség, a vendégszeretet és a vendég szeretete a mi sajátosságunk. Kicsit balkános, kicsit mediterrános "multikulti" hangulat van itt. A legjobb értelemben véve: bárkivel megeshet, hogy egy kis városnézésre érkezve délután már egy fügeszüret vagy bográcsozás közepén találja magát.

Info

Duna Vendégház és Planina
Borház
7700 Mohács, Felső Dunasor utca 14.
(06-69) 302-450, (06-20) 980-5733.

Eberhardt Pincészet
7700 Mohács, József Attila u. 4/A.
(06-69)311-854, (06-30)902-6498.

Menczinger Borház
7700 Mohács, Bükös Szurdok 401.
(06-20) 943-9076, (06-20) 345-1571.

Vaskapu Kastély
7700 Mohács, Vaskapu 628.
(06-69) 329-138, (06-30) 902-8293.

Szekeres Pince
7700 Mohács, Bakács u. 37.
(06-69) 311-54, (06-30) 993-1463.

Horváth Zoltán  borász
Horváth Zoltán borász
Top cikkek