Építkezni ház, fönn a fán!

Pierre Jourdain sosem akart igazán színész lenni, mégis egészen fiatalon, tizenhat évesen egy vándor társulathoz szegődött. A műsor a középkori francia lovagok világát idézte, gólyalábas mutatványosokkal, lovakkal, kutyákkal, és farkasokkal. Ő lovas artista számokkal szórakoztatta a közönséget. Ezután kőszínházakban játszott, majd egy sikeres szappanopera sztárja lett. Egy nap elege lett az egészből és elhatározta, hogy elmegy Kínába, de legalább is Keletre, aztán majd lesz, ahogy lesz. Az „igazi életet” kereste. Arra vágyott, hogy adjon valamit az embereknek, de nem akart ehhez más bőrébe bújni.

Bepattant régi Land Roverébe és nyolc hónapig utazott, tizennégy országon át. Ahol úgy érezte, megtapasztalhatja, mit jelent az igazi szabadság, ott maradt egy keveset. „Amikor egy tizenöt kilós hátizsákkal mész a hegyen két hétig, amikor fáradt vagy, arra gondolsz: „Mit csinálok én itt? De jön egy nagyon jó érzés, hogy képes vagy rá” - mondja.

Az utazás sok mindenre megtanította. Például arra, hogy bár nehéz elindulni, de ha valami nem működik, akkor bele kell fogni másba. Szerinte a félelem, ami lebénítja az embereket, túl sokat gondolkodnak azon, mi lesz.

Két évvel ezelőtt, amikor Magyarországra érkezett, nem beszélte a nyelvet. Volt néhány barátja Pesten, eleinte ők segítették. Reklámfilmekben szerepelt, és érezte, hogy történni fog valami, csak ki kell várni. Közben az utcán, kocsmákban tanult magyarul, és hamarosan még több barátja lett. Egyszer Dobogókőn kirándult az erdőben, amikor a homlokára csapva felkiáltott: „Ezt kell csinálni, építkezni ház, fönn a fán!”

Most, hogy már tudta, hogy mit akar, hamarosan azokat is megtalálta, akik pénzt adnak rá. A célnak való helyszín, az erdő megtalálása nem volt egyszerű feladat, sok feltételnek kellett megfelelnie, például ne legyen nemzeti park területén, és lehetőleg az elkövetkező nyolcvan évben ne vágják ki a fákat. Fél évvel később kibérelt egy öt hektáros erdőt a Börzsönyben.

Ezután következett az engedélyek beszerzése. Az erdészeknek megígérte, nem szögeli össze a fákat, a vadászokkal megígértette, hogy nem lövöldöznek a környéken egy ideig. Titokban akarta tartani a terveket, de a faluban hamar híre ment. Az emberek örülnek és kíváncsiak, mi lesz ebből.

Pierre néhány barátjával maga építi a házakat a fák tetejére. Ha minden jól megy, nyár elejére elkészül mind a tizenegy ház, melyeket hidak kötnek majd össze tizenkét méter magasban. A házakról nem készül előre tervrajz, mert minden fának más adottságai vannak, mindig a fa elhelyezkedésének, ágainak megfelelően kell kialakítani az alapot, amire a ház kerül.

Úgy tervezi, aki egyszer felmegy a lombok közé, annak le sem kell majd jönnie napokig. Lesz esővízzel működő zuhanyzó, környezetkímélő bioszappan és biovécé is. Végül egy öko-bio falu lesz, ahol lehet meditálni, összejönni, beszélgetni, alkotni, vagy egyszerűen csak gyönyörködni.

Mindehhez sok idő és energia, kell, de Pierre szerint csak az nehéz, amiben nem hiszel, hogy meg tudod csinálni. Eleinte mindenki fél felmenni a magasba, de nem kell rajta sokat gondolkodni, mert minél tovább gondolkodsz, annál inkább meggondolod magad.

„Az emberek nagyon kíváncsiak, jönnek ide, kérdezik, lehet-e itt élni? Én meg erre azt válaszolom: Mindent lehet! Nem probléma, hogy nincs vezetékes víz, hogy kályhával fűtünk télen, hogy magasan vagy, ezekkel meg lehet birkózni. Először rossz érzése van az embereknek, de azután megszokják. Biztos, hogy mondják majd, ez nagyon jó. Itt mindig kapok valamit, és amikor megyek Pestre, akkor ez velem jön.”

A tűzoltós szappanopera rajongói valószínűleg nem is sejtik, hogy egykori kedvencük mostanság „Tarzant” alakítja egy kelet-európai erdőben, a Börzsönyben. Csakhogy ez nem film, hanem maga a valóság, az „igazi élet”.

És miért pont Magyarország? Pierre szerint mi, magyarok, nem is tudjuk, milyen gyönyörű országban élünk!