Az öngyilkos betyár sírja

Valójában útonállók voltak azok a magyar betyárok, akiknek jótéteményeire nincsenek hitelt érdemlő bizonyítékok – jegyzik meg a történészek –, mégis számtalan legenda kering a kegyetlen gyilkosok emberségességéről, akik a szegényeket megkímélték, sőt időnként még pénzzel meg is segítették őket. A szájhagyomány útján elterjedt mesés történetekhez képest ami biztos, hogy az elsősorban az Alföldön, a Bakonyban és Somogyban portyázó betyárok többnyire szegény családokból származtak, de nem törődtek bele a nélkülözésbe, hanem csapatokba verődve loptak és raboltak, így biztosítva maguknak jobb életet és annál finomabb és bőségesebb falatokat, mint amilyen amúgy jutott volna számukra. Elsősorban a gazdagokat fosztották ki, vagyis azokat, akiktől volt mit elvenni – innen eredhet a szegény nép szimpátiája irányukba. Igazából persze útonállók, vagyis bűnözők voltak,

akik nem riadtak vissza a gyilkosságoktól sem. Különösen nem, ha a szabadságuk volt a tét, mert börtönbe kerülve a halál várt rájuk.

A három nyelven beszélő fiatalember összesen három évig betyárkodott, de élete harmadát dutyiban töltötte.

Így volt ez Savanyó, avagy Savanyú Jóskával is, akinek a kezéhez egy főbíró és sok civil vére tapadt, emiatt nagyon komoly, ezerforintos vérdíjat tűztek ki a fejére. Végül élve fogták el őt a csendőrök 1884-ben, méghozzá mulatozás közben, pontosabban utána, amikor az italába kevert altatótól kidőlt egy zalai csárdában. Jóskát bosszúból adta csendőrkézre egyik embere, akinek a nagybátyját Savanyó lőtte agyon korábban.

Az először halálra ítélt, majd fegyházba küldött betyár 22 évvel később püspöki kegyelemmel szabadult, de már nagyon betegen. Testvéréhez költözött Tótvázsonyba, és tisztes munkát vállalva szabóként próbált dolgozni. A korabeli börtönviszonyokat jellemzi, hogy reumája a fegyházban töltött évtizedek alatt olyan mértékben elhatalmasodott, hogy a sokáig várt szabadságot sem tudta már élvezni a kínok miatt. Savanyó Jóska az 1906-os szabadulása utáni évben, 1907-ben öngyilkos lett. „Meg kell bele halnom. Nincs menekülés, mert egészen el van rontva a lábom, meg nem lehet gyógyítani semmivel” – írta búcsúlevelében, mielőtt elsütötte maga ellen fordított fegyverét.

A három nyelven beszélő betyárt, aki mindössze három évig, 39 éves korától 42 éves koráig betyároskodott, ennek következtében azonban élete egyharmadát a rácsok mögött töltötte, Tótvázsonyban temették el. Sírján szép faragott kopjafa áll. Emlékét minden év augusztusában, Savanyó Jóska-napok keretében elevenítik fel Tótvázsonyban.

A leghíresebb magyar betyárok, Angyal Bandi, Rózsa Sándor, Sobri Jóska és Vidróczki Márton tetteit és emlékét éppúgy megőrizte a szájhagyomány, mint az utolsó híres betyárként számon tartott Savanyó Jóskáét, ki sorstársaihoz hasonlóan minden bizonnyal jóval több titkát vitte sírba, mint amennyi a maga korában és később kiderült.

A cikk a Népszabadság TOP Titkok 2015 c., 100 különleges belföldi úti célt bemutató kiadványában jelent meg. A magazin  megvásárolható digitális formában a Dimag vagy Lapcentrum oldalakon vagy keresd az újságárusoknál!