Hintók, bivalyok, trófeák

Két mártózás között érdemes kirándulásra is időt szakítaniuk a zalai fürdővendégeknek. A Festetics-kastély most új hintókülönlegességekkel, a Kis-Balaton Ház pedig interaktív bemutatóval várja a turistákat. A keszthelyi kastélymúzeumban folyamatosan bővülnek az állandó kiállítások, s évről évre új tárlatok nyílnak. Néhány hónapja látogatható csak a Helikon Kastélymúzeum új épületében a kétszáz különleges vadásztrófeát bemutató kiállítás, valamint az ötszáz négyzetméteres vasútmodell-terepasztal.

A híres - már negyven "lóvontatású eszközt" bemutató - hintógyűjtemény pedig éppen a napokban gyarapodott: két új kocsi került a kiállítóterembe. Az 1890-ben, Bécsben készült nyitható tetejű hintón egykor Mária Valéria főhercegnő is utazott. A kiállítás másik új darabja egy 1900-ban készült parádéskocsi, amiből mindössze három van a világon. Keszthelyen mindig érdekes állandó és időszaki tárlatok várják a látogatókat a Balatoni Múzeumban, a könnyedebb kikapcsolódást keresőknek pedig a jeles magyar történelmi személyiségek viaszmását felsorakoztató panoptikum, a középkori kínzásokat felelevenítő kiállítás, vagy a négy és fél millió darab csigaházból felépített országházmakett ajánlható.

A Zalában kirándulóknak érdemes útba ejteni Deák Ferenc söjtöri szülőházát, a kehidai Deák-kúriát, valamint a Batthyánycsalád emlékét őrző zalacsányi és a zalaszentgróti kastélyt is. A megyei túrából kár lenne kihagyni a megyeszékhelyet: Zalaegerszegen látható például az ország első - éppen az idén negyvenéves - skanzene. Az október végéig nyitva tartó Göcseji Falumúzeumban negyven épület látható. A skanzen közelében - szintén október végéig - látogatható az ország egyetlen olajipari kiállítása.

Érdemes útba ejteni a Kis-Balatont is. Nemrégiben fejeződött be a Kis-Balaton Ház felújítása: akváriumokkal, filmekkel, fényképekkel, kőzetgyűjteményekkel mutatják be a páratlan vidéket. A Kis-Balaton turisták elől elzárt területein kamerahálózatot építettek ki, így a televíziók előtt a vidék legrejtettebb zugai is megismerhetők. Az aktív pihenést kedvelők - ha az időjárás engedi - biciklit kölcsönözhetnek a Kis-Balaton Ház mellett, s a nyáron átadott új, négy kilométer hosszú kerékpárúton végighajtva csodálhatják meg a vidéket.

Top cikkek