Jumaane a kedvenc Nyíregyházán

Nyaranta Tódi gibbon szólójára ébredek, fülledt délutánokon pedig a házunkig hallik az oroszlánbőgés. Behunyom a szemem, és Joy Adamson regényébe képzelem magamat. Pontos vekker Tódi, gyönyörű, de összeférhetetlen. Csak a gondozóját fogadja el, érte rajong. Egyszer meglátta, amikor valamelyik kollégája összeszólalkozott vele valamin. Az első adandó alkalommal megcibálta az illető haját.

Ő és az oroszlánok a Nyíregyházi Állatpark lakói - több mint háromszáz faj 3500 egyedével egyetemben. Ez az ország legnagyobb vidéki állatkertje, és a fővárosi után a leglátogatottabb is: évente háromszázezren kíváncsiak rá. Aki ide eljön, számítson arra: egy nap kevés lesz, hogy megismerje. Estére pedig jó kis izomláza lesz, hiszen harminc hektárt kell bejárnia a sóstói tölgyerdőben, ahol kontinensenként mutatják be az állatvilágot.

Rögtön a bejáratnál a világ legkisebb (Humboldt) pingvinjei fogadják a belépőt. Elegáns frakkjukat Hippolyt is megirigyelné. Nemrég két fiókával szaporodott a csapat, ők pár hete csatlakoztak a nagyokhoz. Márciusban érkezett Palicsról Nyíregyházára Jorek, a mókamester, a most másfél éves jegesmedve, aki rögtön ki is túrta a medencéből két idősebb rokonát - az öregek azóta is ferde szemmel méregetik az örökmozgó kis "jegest", aki folytonos fejesugrásokkal próbálja rávenni őket gyakoribb testedzésre.

A fókashow-t nem szabad kihagyni. A folytonos gyakorlásnak köszönhetően hónapról hónapra többet tud a három oroszlánfóka, s már "műsoron kívül" is produkálják magukat. Néhány héttel ezelőtt Lion, amikor meglátta a kezemben a fényképezőgépet, villámgyorsan kipattant a vízből, a pulpitushoz kúszott, és szólásra emelkedett. Pózolt, mint egy igazi szónok, épp csak meg nem tapsolta magát. Érdekesség, hogy a medencék falába ablakokat építettek, így az állatok mozgását víz alatt is megfigyelhetjük.

A közönség legfőbb kedvence Jumaane, az egyéves kiselefánt, aki nemrég ünnepelte születésnapját. Réti szénából, kedvenc zöldségeiből és gyümölcseiből összeállított tortát kapott gondozóitól. Ő az első Magyarországon született afrikai elefánt. Izgultunk érte, mert anyukája nem sokkal a szülés után váratlanul megbetegedett, ezért nem tudta szoptatni borját. Hamburgban készült, speciális tejjel táplálták a kicsit addig, míg anyja újból gondoskodhatott róla. Jumaane most már felnőttkosztot kap, de azért az anyatejről még nem mondott le.

Szurikáták, jaguárok, arapapagájok, tevék, zebrák, kenguruk, emuk - és még hosszan sorolhatnánk, mi mindennel találkozhatunk a sóstói parkban. Az országban egyedül itt látható például fehér tigris, indiai orrszarvú, gepárd és afrikai elefánt. Páratlan élményt nyújt a majomerdő, ahol egy csapat madagaszkári maki él szabadon. Ne lepődjünk meg, ha valamelyik ágról a nyakunkba ugrik egy ilyen helyes kis jószág, majd egy óvatlan pillanatban kikapja a kezünkből a pattogatott kukoricával teli zacskót.

A kisgyerekesek készüljenek fel arra, hogy a csemeték a leghosszabban a parasztudvarban időznek majd el. Itt minden van, ami egy városi otthonból hiányzik: nyuszi, cica, kecske, bárány, kutya, malacok - lehet őket simogatni, ölbe venni, dédelgetni.

A Hotel Dzsungelben, az állatpark szállodájában pedig átélheti mindenki azt az élményt, amit a közelben lakó sóstóiak: mintha Noé bárkájában utaznának, egyszerre hat kontinens legpompásabb állatainak társaságában.

Info

Az év minden napján 9-től sötétedésig, pénztárzárás este 6-kor.
Belépő: felnőtt 1500 Ft, gyerek, diák, nyugdíjas: 1000 Ft, 4 év alatt, 70 év felett: 50 Ft, családi jegy (2 felnőtt + 1, 2, 3 gyerek): 3600, 4300 és 5300 Ft, mozgáskorlátozottak és fogyatékkal élők: 200 Ft, csoportoknak további kedvezmények, üdülési csekket és kultúrautalványt is elfogadnak.
Fókashow naponta 11.00, 13.30 és 15.30-kor.
Megközelíthető: a vonattal érkezők a 8-as buszra szálljanak, autóval pedig csak a táblákat kell követni végig, a Sóstói úton.

Top cikkek