Jó pár éve, hogy egy idősebb kollégámmal találkoztam egy földközi-tengeri ország üdülőhelyén. Azt mondta, hogy azért megy ilyen viszonylag drága helyre, mert nem tud ott pihenni, ahol a szállodán, a strandon kívül szembe jön vele a nyomor. Érdekelnék az ottani benyomások, kultúrák, de nem képes elviselni a koldusok várható rohamát, vagy azt, hogy légkondicionált buszból nézze a nyomortelepeket...
Az utazó dilemmája
Azóta is sokszor eszembe jut ez a rezignált férfi. Az idén nyáron is szembe jött velünk a nyomor. Ugyanaz a típus, amely fel-fel tűnik Budapesten is: a gyerekkel, sérültséggel koldulók képében.
Örök dilemma ez. Korábban arról vitatkoztak, utazhatunk-e jó lelkiismerettel elnyomó diktatúrákba, amilyen a burmai rendszer? Az uralmon lévők esetleg épp az elnyomó apparátusra fordítják majd a turizmus bevételeit. A másik vélemény szerint az élő nyomorgóknak szükségük van az utazóktól kapott fillérekre is. A másik kérdés: amikor a világ félreeső szegleteibe utazunk kalandvágyból, esetleg mi is részesei leszünk a környezetpusztulásnak, az ottani eredeti kultúrák megsemmisülésének. Hogyan legyünk tudatos turisták, akik a jövő nemzedékre is gondolnak?