Listát készítünk Kínos helyek, amelyeket semmiképp se mutass meg külföldi barátodnak/üzletfelednek, és lehetőleg te is kerüld el nagy ívben címmel. Tegnap - bármennyire fájdalmas - erre a listára, a Bacsó Béla utca, az Ybl Bazár és a kőbánya-kispesti végállomás mellé fel kellett vennünk a Párisi-udvart is.
Cifra sírbolt, vidám matricákkal
Van nekünk egy olyan passzázsunk a Belváros kellős közepén, amelyre igen büszkék lehetnénk, mert kevés hozzá fogható van Európában. De nem lehetünk, sőt jó volna kitakarni a képből, nagy, fekete paravánokat kéne tenni a bejáratai elé, és rájuk írni, hogy tilos a bemenet, mit tudom én, ókeresztény kazamatákat találtak alatta, és bármikor beszakadhat a padlózata, mindegy.
Az 1909 és 1913 között, Schmall Henrik tervei alapján épült historizáló csodapalotában kialakított pazar, üvegkupolás Párisi-udvar Pest egyik legelegánsabb shopping centere volt valaha. Aztán érdektelenné vált, lassan elkezdett kiürülni, az elegáns üzletek némelyike helyén a házhoz méltatlan profilú üzletek veselkedtek neki a túlélésnek. Sötét, hatalmas holttér, olyan az egész, mint egy gigantikus, cifra sírbolt.
Már a ráúszás sem kecsegtet túl sok jóval. A csikkekkel, húgyátfolyásokkal és galambszarral impregnált Petőfi Sándor utcai bejárat előtt garázsban összegányolt, ütött kopott megállító tábla éktelenkedik, egy bizsus próbálja becsalni vele a kuncsaftokat, a pazar ornamentikával ékesített, óarannyal futtatott (korabeli) kirakatszekrényeket pedig egy táskakereskedő foglalta el, igen kifinomultan: színes, A/4-es fénymásolatokat készített a táskáiról, és papírokat akkurátusan belerajzszögezte a dobozokba. Az installációt a vízszintes felületeken gyűlő redva teszi teljes értékűvé. A ház sarkain ütött-kopott, felhólyagzott deklik, szintén a bizsus táblái, bár ez nehezen kivehető, a Magyar Önvédelmi Mozgalom (MÖM) ugyanis ügyesen teleragasztgatta őket, amikor a március 15-i gyűlésére toborzott értő közönséget magának.
Jobbra fent szebb napokat látott neontáska, nem világít rég, csak a koszt fogja ez is, alatta bőrdíszműves, ugyancsak a '60-es évek modorában megfogalmazott portálfelirattal, ezt akár szeretni is lehetne, de nem itt és nem most. A passzázs kiskereskedelemben elfoglalt helyét mutatja, hogy a boltba belülről nem lehet bemenni, egyszerűen bezárták az ajtaját, minek az, úgyse jön itt be a kutya se. Szemben vele egy divatosnak tűnő kávézó modern neoncégére virít a kirakaton, viszonylag üde színfolt, nem úgy, mint mögötte az IBUSZ performance-a: a cég invenciózus dekoratőrei fogták magukat, és a teljes, rendelkezésükre álló kirakatfelületet - tehát úgy harminc négyzetmétert -, tetőtől talpig bematricázták homokos tengerparttal, pálmafás szigettel, síelőkkel és Dubrovnikkal. A szemközti egységnek, egy hajdani sörbárnak viszont már matricára se futotta. Miután a bérlő megszökött belőle, hullámpapírral fedte el hajdani kedves munkahelyét a kandi tekintetek elől, nem kizárt, hogy az alapanyagot egy hipermarket szeméttároló konténere mellől gyűjtötte be. Valamiért az - egyébként kifelé működő - átellenben lévő pénzváltó sem tartotta fontosnak, hogy befelé is megmutassa magát, sötét, átláthatatlan üveggel erősíti a hely holttér jellegét. Mindennél nagyobb baj azonban, hogy a százéves passzázshoz még egy passzázs kapcsolódik, a Kígyó-udvar nevű közelmúltbeli merénylet, egy ijesztően elhagyatott, rácsos plasztik álmennyezettel szerelt labirintus, amely akciós zakóval köszönti látogatóit.
Az egészben az a vérfagyasztó, hogy a Párisi-udvar legalábbis szemre, szinte kifogástalan állapotban van. Pár éve begyógyították a hámsérüléseit, a kövezet, a falak és az üvegek tulajdonképpen hibátlanok, csak egy kiadós slagozás kellene neki, és már ragyogna is. Bár valószínűleg ez sem segítene rajta sokat.
A Párisi-udvar tragédiája az lett, ami a belvárosi kiskereskedelmé általában: a plázák bejövetele. Rajta kívül egyébként nem kevesebb, mint kilenc hasonló, valaha nagyon elegáns vásárlóhely volt a tágabb környéken, ezek hasonló vagy még rosszabb sorsra jutottak - közölte érdeklődésünkre a Belváros főépítésze. Cselovszki Zoltán a lapunkban már többször ismertetett Fő utca programtól reméli a helyi üzletek újjáéledését, azaz sok egyéb mellett a közterületek és épületek feljavításától, a sétálózóna kibővítésétől, a Ferenciek tere gyalogosbaráttá alakításától, de a főépítész a belváros visszahódításához szükség lesz kereskedelemélénkítő intézkedésekre is. A Párisi-udvarnak otthont adó, 100 százalékban önkormányzati műemlék épületre egyébként komoly összeget, nagyjából 2,5 milliárd forintot kellene költeni ahhoz, hogy kifogástalan legyen.