Mentik a Damásdi várat

Az Ipolydamásdi Várak Megmentéséért Alapítvány több sikertelen pályázat után az idén támogatást kapott a Nemzeti Kulturális Alaptól a Börzsöny hegységben fekvő település várainak feltárására.

A faluban két középkori várrom is található. Az egyik a XII-XIII. századi Zuvár, mely igen korán elpusztulhatott, valószínűleg kövei nagy részét felhasználták márianosztrai kolostor építéséhez az 1300-as években. De nyomai még látszanak. A tőle körülbelül egy kilométerre lévő Damásdi vár XIII-XIV. századi lehet, Károly Róbert és Nagy Lajos idején királyi tulajdon volt. E két király még oklevelet is adott ki itt. Feladata a felvidéki bányavárosok felé vezető utak, s az ipolyi vízi út védelme volt, így aztán a török időkben is fontos szerepet játszott. A hódoltság idején többször gazdát cserélt, mígnem a törökök 1641-ben felgyújtották és lerombolták. Azóta csak pusztul. Ám a fent említett alapítvány idén megkezdi a helyreállításokat. Először a Damásdi várban az öregtoronynak nevezett épületmaradványt bontják ki a köré halmozódott omladékból, amely ma betakarja a körülbelül két méter magas falmaradványt. Feltárnák továbbá azt a pincealagutat, amely a helyi legenda szerint a két várat kötötte össze, s az öregek szerint a második világháborúban egy hatvanméteres szakasza még járható volt. A vár azonban csak részben áll (fekszik) önkormányzati területen, körítőfalai állami tulajdonú területen vannak, így azokra az állagvédelmi munka most nem terjed ki.

Top cikkek