Fonnyad a mandarin, porlad az oliva

Hőmérsékleti sokk - így kommentálják a horvát televíziós csatornák a szokatlanul meleg őszi időjárást. Érdekes, hogy egy évvel korábban épp a hűvös, esős, viharos időjárásra panaszkodtak a dalmátok, október közepén leesett az első hó, amiből később a déli szigetekre is jutott, sőt még az Adria is majdnem befagyott. Hőségnéző és visszatekintő.

 

Az idei szeptember eddig a 30 éves átlag felett teljesít. Zágrábban és Eszéken megdőlt például a havi melegrekord ezen a hétvégén. A horvát fővárosban 62 év után kúszott ismét 35 fok felé a hőmérők higanyszála, Eszéken pedig épp 90 évvel korábban volt hasonló őszi hőség, ám a most mért 37 Celsius-fok bőven lekörözte azt.

Az Adria mentén ugyanakkor „csak” kellemes, 26 fok körüli hőmérsékletet mértek, a tenger felől érkező déli szél enyhítette ugyanis a meleget. 

Horvátországban 1992 óta mérnek emelkedő középhőmérsékleti átlagokat, ami évről évre persze mindössze néhány tizedes vagy százados melegedést mutat. Összeadogatva viszont az 1998 és 2007 közötti időszakról már úgy beszélhetünk, mint a legmelegebb évtizedről 1850 óta.

A tavalyi év ráadásul szélsőségekben is gazdag volt, azaz meleget és hideget tekintve is rekorddöntögető.

A júliusban Pločéban az addigi abszolút horvát top 42,8 Celsius-fokot múlta felül például a nyári kánikula, amit ritka hűvös, és viharos ősz követett aztán. Október közepére egyik napról a másikra fordult át az időközben visszatért vénasszonyok nyara havazásba.

2008 elején mi is beszámoltunk róla, hogy befagyott a Prokljanski-tó Šibenik mellett, és a halászok már csónakokkal törték fel a jeget a skradini vitorláskikötőnél is. Makarska fölött mínusz 19 fokkal pedig megdőlt minden addigi hidegrekord.

Még Hvaron is esett egy kis hó, ahol a köd, és fagy évszázadok óta ismeretlen fogalom. Ezt egyébként az 1800-as évek második felében élt helyi távírda vezetőjének - nem mellesleg amatőr meteorológus is volt - adatsoraival bizonygatják a szigeti panziósok, akik azzal kecsegtetik a vendégeiket: tartós fagypont alatti hőmérséklet esetén nincs szállásdíj a szigeten.

Az elmúlt télen tehát épp csak megúszták az ingyen szobáztatást.

A szokatlanul hideg telet extrém hűvös tavasz követte, még május elsején is kabátban sétáltak az első turisták a tenger partján az esős, szeles, viharos időjárás miatt.

Nehezen lett nyár, viszont most hónapok óta tartja magát a száraz meleg, Dalmáciában például 2 hónapja nem esett egyetlen egy csepp eső sem.

Ez utóbbi olyan szárazságot okoz, hogy a Peljesač-félszigeten harmadával kevesebb lehet a szőlő, a Neretva folyó völgyében elfonnyadt a mandarin egy része, a szigeteken pedig kétségbeesetten nézik a szinte elporladó olajbogyókat a gazdák.




Az előrejelzések szerint egy kis eső talán enyhíthet a gondjukon a jövő hét elején, de még marad a nyarat idéző kánikula. A folytatásról egyelőre nem mernek nyilatkozni.

Top cikkek