A Krka vízesés mellett sajtot, a Limski-csatornánál házipálinkát, a Neretva folyó völgyében meg zöldséget és gyümölcsöt kínálnak az út menti árusok. Horvátországban tradíciónak nevezik, az Európai Unió viszont nem nagyon tudja értelmezni őket.
Túlélő árusok a régi úton
Aki a horvát autópályák helyett a régi utat választja, vagy Dubrovnikba tart a parton, biztos, hogy találkozik velük. Naphosszat ott ücsörögnek az út szélén kempingszékben a kempingasztaluk mellett, és kínálják, ami épp eladható, aminek szezonja van, sajtot, olajat, dinnyét, fügét vagy ha a Neretva völgyéről van szó, akkor még horvát mandarint is.
A többségük nyugdíjas, 450 kunás (15 ezer forintos) havi jövedelemmel, és egy kis földdel, ami a saját megélhetésük mellett valamennyi kiegészítő pénzt hoz így a konyhára.
Az autópályák megépítése sokan rontott az üzletükön, hiszen a régi, kétsávos úton az autósok szívesen megállnak, ha szép terméket látnak.
A turisták az olívaolajat például szuvenírként is viszik, de sokan keresik az egészséges, vegyszermentes, friss gyümölcsöt, zöldséget, a házi sajtok íze pedig nem hasonlítható a boltihoz.
Vannak, akik meghökkennek a nagy bevásárlóközpontokénál olykor jóval magasabb árakon, amire általában az a magabiztos válasz érkezik: „A kezünk munkája bizony legalább ennyit ér”.
A horvát lapok mostanában arról cikkeznek, hogy az uniós jogszabályok nem igazán illeszthetők az út menti árusokra, akik általában nem alapítanak céget, nem adnak számlát, viszont fejenként olyan kis mennyiséget árulnak ki, hogy még büntetést sem igazán érdemes kiszabni rájuk. Egyet lehet tenni, letiltani őket az utakról.
A földből élünk, ami nem könnyű, de valahogy „túl kell élni” - mondják az út menti árusok, akiknél alkudni azért mindig lehet.