Last minute: szombattól 30 százalékkal olcsóbb az Adria

Vége a nagy rohamnak, mostantól kényelmesebben, és olcsóbban pihenhetünk a horvát tenger partján. Az árak a turisták számának csökkenésével együtt zuhannak, a helyiek pedig egyre kedvesebbek lesznek. Az előrejelzések szerint marad a strandidő, legfeljebb az esték hűvösebbek már kicsit. Utószezonnyitó körkép.

Ha valaki megkérdezi tőlem, melyik a legjobb időpont az adriai nyaralásra, habozás nélkül vágom rá, hogy az őszi hónapok bármelyike. Személy szerint ugyan a tavaszra esküszöm, amikor minden zöld, a nap kellemesen melegít, és olyan kékre festi a tengert, amilyennek más évszakban soha nem látható.

Viszont a víz még nagyon hideg, így akik fürdeni is szeretnének, nem csupán sétálni, városokban bóklászni, kávézók teraszán napozni, inkább az őszt válasszák. 
Az utószezon előnyei

Szép lassan eltűnik a tömeg, a határokon, utakon nincsenek dugók, a strandokon pedig már nem kell közelharcot vívni a törölközőnyi helyért. Foglalás nélkül is könnyű szállást találni, az éttermekben mindig akad hely.

A halételek nem a jégről kivett alapanyagokból készülnek, hanem frissek, hiszen beindul a halászat is.

A látnivalók kényelmes, nyugodt tempóban járhatók be, az emlékül készített fotókba, filmfelvételekbe pedig nem mászik bele senki.

Az árak 30-50 százalékkal alacsonyabbak. A helyiek zsebe már tele van, minden további bevételt bónuszként könyvelnek el, kifáradtak, így nem nagyon próbálkoznak lenyúlással, átveréssel. Egyébként is sokkal barátkozóbbak és kedvesebbek, mint főszezonban.
Az őszi nyaralás hátrányai

Az időjárás szeszélyesebb, júliusban valóban biztosabban számíthatunk kánikulára. Tavaly például kimondottan viharos volt a szeptember Horvátországban, a vénasszonyok nyarát inkább október közepén lehetett élvezni.

Így a sátras, kempingezős pihenés kockázatos, tanácsosabb magánházaknál vagy szállodákban helyet keresni.

A szolgáltatások sok helyen már félüzemmel működnek, a nyüzsgő, szórakozó nyári tömeg helyett egyre csendesebb partot találni. A kompok ritkábban járnak, a tengerben úszni biztosan lehet, hosszasan lubickolni azonban már csak délebbre és elvétve.
Ajánló

Szombattól nagyjából 30 százalékkal olcsóbban nyaralhatunk Horvátországban. (Cseheket, magyarokat és szlovákokat várnak nagyobb számban az Adria partjára.) A poreči Delfin Hotelban például már fejenként 990 kunáért (azaz 32600 forintért) is foglalható egyhetes nyaralás, Rab szigetén az Istra Hotelban ugyanez 1320 kunába (43500 forintba) kerül.

Hvaron, Vrbovskán 1390 kunáért, Umagon a kétcsillagos szállodákban, illetve Vis-szigeten Komižán 1790 kunáért élvezhető egy utószezoni hét. Magánszállásokon 20-30 euró körül kínálnak egy-egy többszemélyes apartmant.

A turizmusban 15 évvel ezelőtt vezették be a last minute kifejezést, ami mostanra egyre kevésbé keresett szolgáltatás lett. A legtöbben az „eladhatatlan utak” szinonimájaként könyvelték ugyanis el, így az utazási irodák is inkább utószezoni kedvezményeket hirdetnek, nem pedig last minute utakat, amelyek megmaradtak azoknak, akiknek mindegy hova, és mikor utaznak, csak a minél olcsóbb ár számít.

Opatijában például érdekes módon a tavasz lett a főszezon, márciustól júniusig dugig vannak a szállodák. Most viszont minden további nélkül lehet előzetes bejelentkezés nélkül is szabad szobát találni, még az ötcsillagos helyeken is.

Top cikkek