"Amíg van rá kereslet, emeljük az árakat"

A halak a tenger partjáról kétszeres, a borok a pincéből ötszörös áron kerülnek a turisták asztalára. Horvátországban most már a helyiek is aggódva ismerik be: indokolatlanul tornázzák egyre feljebb a szolgáltatások árát. A németek egyébként már döntöttek, többségük nem a horvát Adrián nyaral az idén.

A Nova horvát kereskedelmi tévécsatorna arra kereste a választ hétfő esti riportműsorában: hogyan duplázódik meg a zadari vendéglőkben a halászoktól még 190 kunáért megvásárolt fehér húsú halak, illetve 200 kunáért megvett rákok kilójának ára.

Előbbi ugyanis kilónként 350-400 kunáért, azaz 12-14 ezer forintért szerepel az étlapokon, utóbbi, sütve vagy főzve, 500-ért (17 ezer forint) kapható.

Ugyanígy a zadari paprika egy kilójáért 4 kunát kérnek Zágrábban és 8 kunát a termőföldektől néhány kilométerre lévő tengerparton. A dalmát szőlő kilója 12 kuna Zágrábban és 20 kuna Zadarban.

Ivan Dolac egyik vörösbora Hvaron 50 kunáért kapható, ugyanezért a palackért a zágrábi vinotékákban 190 kunát, a zadari éttermekben 350 kunát (12 ezer forintot) kell kifizetni.

A halászok beismerték, hogy valójában 100 kunás kilónkénti halár lenne reális, ennyit is csak azért kérnének el a vendéglősöktől, mert a fogás sosem garantált, általában többször ki kell menni a tengerre, míg összejön egy-egy tisztességesebb zsákmány.

A vendéglősök viszont szívesen megveszik tőlük 190 kunáért is, mivel még így is óriási haszonnal adnak túl rajta.

Amíg van rá kereslet, emeljünk az árakat – ezt válaszolták a riporter faggatózására a zadari vendéglátósok, és boltosok.

Sokan vélekednek úgy, hogy a Horvátországban valami hasonló játszódik most le, mint évekkel korábban a Balatonon, amikor a magyar vendéglátók árai mögött messze lemaradt a szolgáltatások minősége.

Az oroszok, akik naponta és fejenként 100 eurót is elköltenek a tenger partján, általában nem nézik meg az árakat. A franciák, akik leginkább Dubrovnikba járnak, ellenben igencsak morognak a drágaság miatt.

Egy ausztrál házaspártól azt hallottam például, hogy meglepődve tapasztalták, mennyire nem ér semmit a pénzük a kunához képest. Végigutazták Európa több országát, de olyan hajmeresztő árakat, mint amilyenek a horvát Adria partján vannak, sehol nem láttak.

Azoknak tehát, akik előre kiszámolt pénzzel érkeznek meg Horvátországba, vagy a sok évig változatlan 5 kunás kávéárakra emlékeznek, meglepő lehet belenézni egy-egy mostani étlapba.

A németek egyébként az idén éppen a drágaság miatt lettek hűtlenek Horvátországhoz, és inkább az olasz Adria partján napoznak. Azt állítják, hogy ott kevesebb pénzért, profibb szolgáltatásokat kapnak. Lehet, hogy a horvát tenger szebb, ám a látványért nem illene ennyire sokat felszámolni – mesélték német turisták Olaszországban.

Csak összehasonlításul: egy igazán jó olasz étteremben az előételekből vegyesen összerakott kétszemélyes tál 15 euróba (3600 forint) kerül, a főételek 7,50 (1800 forint) és 16 euró között vannak (3800 forint). Negyven eurós (9600 forintos) menüben pedig fejedelmi lakomát hoznak, többféle bor kóstolását is beleértve. 
Melyik a legdrágább horvát tengerparti város?

Egyértelműen Dubrovnik, ahol például 14 kuna a legolcsóbb kávé (476 forint), és akár 30 kuna (1000 forint körül) is lehet egy kapucsínó. Az említett elegáns olasz étteremben 1,2 euró a kávé (288 forint), és 1,8 euró a kapucsínó (432 forint) ára.

Omišban, és Pulában 7 kunáért lehet kávézni, Zágrábban és Crikvenicában 8-ért, Korčulán és Rovinjban 9 kunát fizethetünk érte.
Dubrovnik jobb szállodáiban (Excelsior, Bellevue, Argentina) 10 ezer kunáért, vagyis 340 ezer forintért tölthetünk el egy hetet fejenként és ennyiért csak reggelit kapunk a szoba mellé.

(Az amerikai turistáknak tavasszal 10 százalék engedményt adtak, amikor csoportok mondták le a foglalásukat, mert a horvát hotelárakat összevetették a hasonlóan ötcsillagos besorolású olasz és spanyol szállodákéval.)

Hvaron 9500 kuna egy hét egy jobb szállodában, Splitben pedig 6400 kuna.

Talán csak Opatija nem tartott lépést a drágulással, az ottani luxusszállodák (Mozart, Millenium, Ambasador) ehhez képest egészen megfizethető áron, azaz 4700 kunáért, 160 ezer forintért kínálnak 7 napos nyaralást.

Drágább helyek: Porec, ahol például egy kétdecis ásványvízért 12 kunát (400 forintot) is elkérnek. (Ugyanez az ásványvíz félliteres palackkal 3,79 kuna (128 forint) a boltban.)

Ugyanitt a paprika kilója 30 kuna a piacon, a nektariné szintén ennyi, a bevásárlóközpontokban viszont 6 kunáért, illetve 18 kunáért kaphatók.  

Trogir: a kapucsínó 16 kuna, két deciliter ásványvíz 10 kuna, 3 gombóc fagylalt némi gyümölccsel 40 kuna, egy koktél 70 kuna, egy pohár bor a riván 25 kuna.

Hvar: egy szendvics 25 kuna, egy pizzaszelet pedig 30 kuna. Belépő az éjszakai szórakozóhelyekre 100 kuna. Ásványvíz 18 kuna, egy gombóc fagylalt 7 kuna.  

A horvát Adria legdrágább T-bone steakjét Makarskán tálalják fel: a 400-450 grammos hús 250 kunába kerül.
Belépő a Krka Nemzeti Parkba felnőttnek 80 kuna, gyereknek 65 kuna. A dubrovniki várfalra a felnőtteket 50 kunáért engedik fel, a gyerekek után 20 kunát kell fizetni.

Top cikkek