A laboratóriumi vizsgálatok már 2007. október végére kimondták az eredményt, az idei tavaszi választásokra készülő római főpolgármester azonban nem hozta őket nyilvánosságra. Nem akarta azzal csökkenteni az esélyeit, hogy bejelenti: mandátuma alatt még a Romulust és Remust szoptató anyafarkas sem volt eredeti.
Megfiatalodott a római farkas
Pontosabban eredeti, csak nem etruszk és nem is római korú bronzszobor, hanem középkori darab. Arról a milliók által csodált, valódi farkas nagyságú műalkotásról van szó, amely előtt hosszú sorokban állnak a turisták a capitoliumi múzeum Conservatori-palotájának első emeleti termében, ahol a falakon az ókori Róma konzuli márványtáblái sorakoznak.
Az ikerpárról köztudott, hogy a reneszánsz szobrászművész, Antonio Pollaiolo kiegészítése, a farkas azonban a művészettörténet-könyvekben mostanáig az antikvitás egyik remekműveként szerepelt, amely az etruszk, illetve római erő, harciasság és hatalom jelképeként túlélte a barbárokat is. Ráadásul Róma szimbóluma, amelynek utánzatai az egész városban megtalálhatók: a Capitoliumon magasodó városháza bejárati oszlopától kezdve a római szuvenírárusok standjáig és a városi csapat lobogójáig. Negyvenezer Róma-szurkolónak lóg a nyakában a farkasos medál. Ez lehet az oka, hogy a baloldali főpolgármester jobboldali utódja se sietett a régészeti felfedezés kihirdetésével. Megvárta a nyarat, hátha a tengerparton vakációzó rómaiak nem figyelnek fel kedvencük újradatálására. Ebből látszik, hogy van, ahol az ókor még nem számít régmúltnak: az olasz fővárosban a kulturális örökségnek mind a mai napig politikai és főleg gazdasági ereje van. Mint ahogy a római idegenforgalomnak sem mindegy, hogy a farkas melyik korból származik.
A nőstényfarkast (olaszul a la lupát) 1997-2000 között restauráló Anna Maria Carrubba számolta fel a szoborral kapcsolatos tévhitet. Már 2006 decemberében megjelent tudományos cikkében bebizonyította, hogy a szobor nem a Kr. e. V. században keletkezett etruszk alkotás. A bronzöntési technikája ugyanis kétségkívül a középkorra utal. Carrubba téziseit azonban egyedül a külföldi szakértők fogadták érdeklődéssel, az olasz ókortudomány és főleg a (Forum Romanum közepén, Titus diadalíve mellett székelő) római régészeti felügyelőség számára még a tavaly hússzor megismételt (és a torinói szent lepel 1260-1390 közötti datálásához is használt) radiokarbon-vizsgálat sem volt elegendő ahhoz, hogy megfiatalítsa a városalapítók nevelőanyját, és az eddigi ókori lelet helyett XII. századi öntvénynek kiáltsa ki. Máshol egy korai középkori bronzszobor is élményszámba menne, ám az antik kincsekben gazdag Rómában a szobor gyorsan értékét vesztheti.
Pedig Carrubba sem tett mást, mint észrevette, hogy a farkas lábán látható károsodás öntési hiba. A szobrot nem villám rongálta meg, ahogyan erről Cicero írt, aki két farkasszobrot említett. Az egyiket a palatinusi Lupercalba helyezte, a másikat a Capitoliumra, amelyikbe az ókori szónok szerint Kr. e. 65-ben villám csapott. A Lupercalra (arra a legendás barlangra, ahol a lupa a két ikret szoptatta) éppen tavaly ősszel bukkantak rá a Capitoliumhoz közeli Palatinus-domb oldalában, egy 14 méteres mélységbe leengedett szonda segítségével. A felfedezéssel egy időben még inkább képtelenségnek tűnt a nőstény farkas eredetiségét megkérdőjelezni.
A tudományos eredmény egyelőre nem vette el a turisták érdeklődését: idő kell, amíg az útikönyveket átírják. A rómaiak pedig nem Carrubbának, hanem a szívüknek hisznek. A farkas a miénk, ne vegyétek el tőlünk! - olvasni a római házak falán.
Még mindig a turisták elsődleges célpontja