Szirtáki helyett Naptánc

Újabb feltámadásra készül az elrontott beruházások szimbólumává vált balatonfüredi görög falu: napokon belül immár Sundance Park néven nyitja meg kapuit.

A Sundance - vagyis Naptánc - Park a korábbi görög falu elnevezést váltja föl. Az eredeti, csaknem másfél évtizede görög mintára készült építmények - afféle kőbazárok - teljes átalakításával luxusbungalókból álló hotelt és szórakoztatókomplexumot hoztak létre az építők. A profil- és stílusváltással életet kívánnak lehelni az évek óta halódó létesítménybe: az eredeti koncepciótól alaposan eltérve most a szórakozni vágyó fiatalokra számítanak a befektetők.

A héthektáros görög falut még 1994-ben kezdték építeni Füred nyugati határában, a 71-es főúttól északra fekvő területen. Az első elképzelések alapján egy mediterrán stílusú kereskedelmi centrum nőtt volna ki a földből, amelyben 120, hófehérre meszelt kőbazárt és 167 sátorhelyet terveztek kialakítani. A munkálatok azonban egy év után elakadtak: a beruházó cégnek elfogyott a pénze a folytatásra.

A hosszú évekig üresen álló - inkább görög torzónak, mint falunak nevezhető - épületeket és a területet végül 2003-ban a Masped-csoport vásárolta meg. Valamivel több mint egymilliárd forintból befejezte az építést, majd 2005-ben Annagora Park néven nyitotta meg a létesítményt. A kőbazárok és a sátorhelyek tulajdonjoga a kereskedők és a vendéglátók kezébe került, az Annagora Park társasházi formában kezdte meg a működését.

A remélt siker azonban elmaradt. A létesítmény az elmúlt három évben is szellemváros volt, még a főszezonban is csak az üzletek egyharmada nyitott ki, így aztán a forgalom is jelentősen elmaradt a várakozásoktól. Ennek az volt a legfőbb oka, hogy a görög faluban a legtöbben még a tervezés időszakában szereztek tulajdonjogot, ám mire az elkészült, már nem kívántak vendéglátással vagy kereskedelemmel foglalkozni.

- Teljes arculat- és funkcióváltásra van szükség - mondja Gáspár Tamás, az Annagora Park Kft. ügyvezetője. - A társasházként működő parknak mostanáig közel 90 tulajdonosa volt, emiatt nehéz volt a komplexum működését összehangolni. Így például nem lehetett szankcionálni, ha egy tulajdonostárs sem kinyitni, sem eladni, sem bérbe adni nem volt hajlandó az ingatlanrészét.

A terület gyér látogatottsága kihatott a szintén a Masped-csoport kezében lévő - ugyancsak 2005-ben megnyitott - szomszédos akvapark működésére is, amelynek látogatólétszáma tavaly 25 százalékkal maradt el a tervektől.

- Megpróbáltuk a maga teljességében kezelni a problémát - mondja Gáspár Tamás. - Ennek részeként az akvaparktól keletre hamarosan megkezdjük egy háromcsillagos, ötvenszobás szálloda építését, egyúttal teljesen átalakítottuk a görög falut. Július közepén nyitja meg kapuit a Sundance Park.

Ennek létrehozására a Masped befektetőtársat keresett, így került a képbe a magyar tulajdonosok kezén lévő Sundance Park Kft., valamint az Icon Build Kft. A két cég a bungalók és az üzletek egy részét megvásárolta. Ahol ez nem sikerült, ott hosszú távra bérbe vette, mivel csak így volt esély arra, hogy a park egységes arculatot kapjon, egyes elemeit pedig összehangoltan lehessen üzemeltetni.

- A Sundance Parkra átkeresztelt görög falu ma is társasházként működik, de az egységek több mint kilencven százaléka már a két kft. kezében van - mondja Serényi Gábor, mindkét cég ügyvezetője. - A legfontosabb változtatás, hogy két ütemben összesen száz üzlethelyiséget alakítunk át négycsillagos szolgáltatást nyújtó luxusbungalóvá.

Több százmillió forintos beruházásról van szó, amelynek keretében nemcsak a légkondicionált bungalókat alakítják ki, de átépítik a kávézókat és az éttermeket is, valamint három diszkót is nyitnak a területen. Az eddig befejezett munkálatok során megújult a park külső képe: a fehér falakat színesre festették, a létesítményt körbekerítették, kiépítették a hangulatvilágítást, és megindult a kőrengeteg parkosítása is.

A Sundance Park azokat a húszas-harmincas éveikben járó, tehetősebb fiatalokat célozza meg, akik elsősorban bulizni szeretnének a Balaton partján. A tervek szerint az ingyenesen látogatható parkban naponta lesznek szórakoztató és sportprogramok, koncertek. Az üzemeltetők reményei szerint a Sundance Parknak jövőre 150 ezer, két év múlva pedig már 200 ezer látogatója is lehet.

Ez az utolsó esély - gondolják sokan a környéken: amenynyiben ezúttal sem sikerül életet lehelni az egykori görög faluba, feltehetőleg már egy újabb arculatváltás sem segítene a hányatott sorsú létesítményen.

Profilt vált az egykori görög falu: a jövőben a fiatal turistákat várják
Profilt vált az egykori görög falu: a jövőben a fiatal turistákat várják
Top cikkek