Ammán, a szögletes város

Ammánról az első két benyomásom közül az egyik az volt, hogy ebben a városban valamiért nem szeretik az íveket. Minden szögletes, kivéve az ókori amfiteátrumot, amelynek sok szögletből álló íve van. A másik feltűnő elem, hogy a várost mintha elkerülte volna a mozlim történelem: nincs a damaszkuszihoz vagy a kairóihoz hasonló évezredes óváros, sem régi mecsetek tömkelege, de még régi bazár sem szúr szemet.

Ha már itt vagyunk, nem érdemes azonnal áttaxizni a kulturálisan sokkal inkább lenyűgöző Damaszkuszba. A Rómához hasonlóan hét dombra épült város ókori római, és mai zajos keleti hangulata nagyszerűen megfér egymással. A kettő közötti kor pedig mintha kiesett volna. Az ókori római és a középkori arab város egy évezrede lehanyatlott, és 1900 körül egy pár ezer fős falucska volt.

A helyiek szerint nem lehet csak egy Ammánról beszélni. A nyugati része elegáns, tele van divatos kávéházakkal, kiállítótermekkel, a fiatal párok kéz a kézben sétálnak. A keleti rész inkább a városi szegények otthona, ahol erősebb az iszlámhoz való kötődés. Abdoun városrész pedig nem kis iróniával Párizsként ismert. A város karaktere sokat változott az utóbbi időben. Az öbölháború elől félmillió menekült érkezett Kuvaitból és Irakból, így még jobban duzzasztották az arab-izraeli háborúk elől Palesztinából korábban ide menekültek népes táborát.

A várost uralja az ókori citadella és a római színház, amely az egyes számú turistacélpont. Aki látott már hatezer férőhelyes ókori színházat, annak legfeljebb a története és még inkább a modern kockaházak közé ékelt fekvése lehet érdekes, a citadella viszont mindenképpen megér egy kört. Az itt található régészeti múzeum leletanyaga káprázatos, csúcspontja a holt-tengeri tekercsek néhány példánya és a kumráni barlangokról készült fotók, de olyan több ezer éves koponyát is kiállítottak, amin koponyaműtétet hajtottak végre egykoron. A régészeti leletek hihetetlen mennyisége nem meglepő, bő évtizeddel ezelőtt kiástak 9000 éves épületmaradványokat Ammán területén.

Az egyik legjobb időtöltés a hatalmas, falafelezőhelyeken való üldögélés. Iszonyatos mennyiségben gyártják a Közel-Kelet talán legjobb csicseriborsós eledelét, mindenféle savanyúsággal. Társaságnak meg ott vannak a mosolygós öregek, a csodálatosan szép, fiatal, arab egyetemista lányok, akik remekül beszélnek angolul, és szívesen megmutatják a várost. Ha kétszer-háromszor visszamegyünk ugyanarra a helyre, már törzsvendégnek számítunk, és megkülönböztetett figyelemmel kapjuk a reggelit.

Ammán bulizásra kevésbé alkalmas, mint a kifejezetten erre kiépített Akaba. Néhány bár található benne, hátizsákosoknak luxusnak számító sörárakkal, és nem mindig kellemes társasággal, főleg hajnalban, néhány csúnyán bearakozott (ez olyan ouzószerű ánizsos pálinka) arab képében. A sört azért érdemes kipróbálni: annak ellenére, hogy arab ország, van saját söre. Mégpedig Philadelphia márkájú - Ammán korábbi nevéről elnevezve.

INFO

Általában Jordániáról: www.jordania.lap.hu

Ammáni szállások:


 

Hátizsákosok már 2 JD-ért (1 jordán dínár = 245 forint) találnak dormitóriumot, romantikusan lepukkant, de tiszta belvárosi szoba 6 JD felett bérelhető.

Ammán, Jordánia fővárosa
Ammán, Jordánia fővárosa
Top cikkek