A titkos first lady esküvője

Megnősül szombaton Szlovénia miniszterelnöke. Janez Janša nőügyeit eddig nem firtatták a szemérmes szlovénok, noha a gazdag politikus körül az elmúlt években szép számmal tűntek fel barátnők. Végül egy 22 évvel fiatalabb orvosnő csavarta el a fejét.

Urška Bačovnik az egyik legbefolyásosabb személy ma Szlovéniában. Két éve „titkos” first ladynek is hívják a háta mögött, utalva arra, hogy a státusza azért nem teljesen egyértelmű. 

A 28 esztendős ljubljanai doktornő 2006-ban jelent meg először a nyilvánosság előtt a miniszterelnökkel, azóta szinte minden hivatalos rendezvényen - így például a tavaly őszi lendvai közös szlovén-magyar kormányülésen is - kéz a kézben tűnnek fel.

A lapok kommentárjai szerint Janša egészen „emberi lett”, amióta Urška Bačovnikkal jár. Szlovéniában a politikusok magánélete egyébként tabunak számít, amit a helyi médiumok meglepő toleranciával kezelnek.

Janez Janšáról annyit lehetett tudni, hogy a nyolcvanas évek végétől Silvia Predalič informatikus mérnökkel élt együtt, és két fiú született a kapcsolatukból, amely hivatalosan 2006-ig tartott.

A gazdag ember és nagy csábító hírében álló kormányfő körül egyébként gyakran tűntek fel csinos hölgyek, mígnem Urška Bačovnik végképp elcsavarta a fejét. Vele kapcsolatban is elsősorban azt tudakolták az újságírók, hogy miért állami számlán utazgat külföldre Janšával, amire az a válasz érkezett: Urška Bačovnik hivatalosan is tagja az állami delegációknak.

A doktornőről aztán időközben kiderült, hogy remekül beszél nyelveket, kiváló ízlése, no meg diplomáciai érzéke van, így a világon mindenütt szívesen fogadták, és dicsérték. 

Azt máig nem tudni, hogy valójában hol, és hogyan ismerkedtek össze, a kormányfőt nem merik kérdezni róla, Urška pedig egyetlen egy interjút adott eddig, amelyben elsősorban a hivatásáról, és hobbijáról, a hegymászásról beszélt. Kettőjük kapcsolatáról annyit árult el, hogy szívesen kirándulnak, golfoznak és kertészkednek.

Az alapvetően szemérmes szlovénok többsége örömmel üdvözölte ezt az idillt - jó ideje már csak elnöki párként emlegetik őket. A katolikus egyház vezetése morgott ugyan egy kicsit, hogy milyen példát mutat az a miniszterelnök, aki nem házasságban él.

És míg a baloldali politikusok sokszor ultrakonzervatívnak titulálják Janšát, saját, jobboldali párttársai szintén kritizálták a „túlzottan liberális” magánéletét.

Most végre mindenki megnyugodhat, hiszen Urška Bačovnik holnap férjhez megy a szlovén miniszterelnökhöz. Az esküvőt Gorica grófjainak középkori kastélyában tartják, az olasz határhoz közeli Štanjelban. Minden további részlet titkos.


Túravezető és háborús hadügyminiszter

A szlovén miniszterelnök az idén ősszel lesz 50 esztendős. Életrajzában mindig kiemeli, hogy katolikus ljubljanai munkáscsaládban született. Érdeklődése a honvédelem felé vitte az egyetemen, közben aktív és szókimondó ellenzékiként kapcsolódott be a közéletbe. Emiatt szinte minden állásából elbocsátották - főképp hegyi túravezetésből élt.

1988-ban aztán több társával együtt letartóztatták. Katonai titkok elárulása miatt 18 hónapra ítélték el, amit egy szigorúan őrzött katonai börtönben kellett volna letöltenie. A közvélemény nyomására azonban hat hónappal később szabadon engedték.

Ekkor egy politikai hetilap főszerkesztője lett, nem mellesleg pedig megalapította az első ellenzéki pártot, a Szlovén Demokratikus Uniót.

Az 1990-es választásokon Lojze Peterle kormányfő a védelmi tárcát kínálta fel neki, ő volt tehát Szlovénia tíznapos függetlenségi háborúja idején a hadügyminiszter. 1994-től hosszabb ellenzéki és rövidebb kormányzati munka következett, míg 2004-ben a Szlovén Demokrata Párttal megnyerte a választásokat, és kormányt alakíthatott.

Sokak szerint a szlovénok benne látták azt az erőskezű vezetőt, aki határozottan tudja képviselni a kétmilliós kis ország érdekeit az unión belül is. Ebben annyiban igazuk is lett, hogy pillanatnyilag miniszterelnökként kevésbé sikeres a saját hazájában, mint politikusként  Európában. Janša népszerűsége a gazdasági és inflációs problémák sűrűsödésével mostanra ugyanis jelentősen visszaesett. A szükséges reformokhoz nem sikerült megnyernie a szlovén társadalom támogatását. Az őszi parlamenti választásokon ezért nem jósolnak túl nagy sikert neki, ám politikai elemzők szerint leírni még semmiképp sem szabad.

Štanjel lesz az esküvő helyszíne
Štanjel lesz az esküvő helyszíne
Top cikkek