Nem akarnak érettségizni a horvát diákok

Utcára vonultak ma reggel tanítás helyett a horvát középiskolások. A nagyobb városokban több ezren tiltakoztak közülük a központi érettségi bevezetése ellen, amit diszkriminációnak, és a generációjuk elleni támadásnak tekintenek.

Nem vagyunk kísérleti nyulak! - ez a felirat állt például a rijekai Korzón összegyűlt gimnazisták transzparensein. Az Oktatási Minisztérium épülete elé felsorakozott zágrábi társaik papírral, meg paradicsommal dobálták meg a felvonulásukat biztosító rendőröket, és sokkal egyértelműbben fogalmaztak: „vécépapír helyett használhatjuk majd az érettségi bizonyítványunkat”.

Indulataikat a mostantól életbe lépő központi, avagy pontosabb fordításban állami érettségi váltotta ki. Horvátországban eddig az iskolák maguk állíthatták ugyanis össze az érettségi feladatokat. Ez - a szaktárca indoklása szerint - sok esetben „nem egészen reális” osztályzatokat eredményezett. Ennek akarnak véget vetni azzal, hogy ezentúl három tárgyból - horvát, matematika, és egy idegen nyelv - minden érettségiző központilag összeállított, azonos tesztet ír.

A felháborodott gimnazisták a vizsga elhalasztását követelik, amit azzal indokolnak, hogy különböző könyvekből, eltérő tematika alapján tanultak, így nem lehet összemérni a tudásukat. Kifogásolják azt is, hogy nem kaptak részletes felvilágosítást arról, hogy a központi érettségi eredményeit hogyan veszik majd figyelembe az egyetemi felvételiknél.

Az igazsághoz hozzátartozik, hogy néhány hete próbateszteket küldtek szét a középiskoláknak, ezeket pedig igencsak nehéznek találták a diákok. Ha élesben megy a vizsga, többségük megbukott volna.

Így a végzősök most nagyon félnek attól, hogy rossz eredményeket érnek el az új rendszerben, és akkor nem tudnak továbbtanulni sem.

Mi leszünk a vesztes nemzedék? - tették fel a kérdést többen is a fiatalok közül a tiltakozásukról tudósító televíziók kameráiba nézve, azt is hozzátéve: ha Európa ezt jelenti, nem kérnek belőle.

A telefonon és e-mailben szervezett gyűléseket eredetileg félórásra tervezték, aztán kint maradtak az utcán egész délelőtt. Volt, ahol az oktatási tárca szakemberei, másutt önkormányzati vezetők próbáltak a lelkükre beszélni. Több iskolában elmaradt a tanítás, mert tanárok is csatlakoztak a „sztrájkoló” diákokhoz.A mostani megmozdulást figyelemfelkeltésnek szánták, azzal, hogy ha nem érnek el semmilyen eredményt, tovább folytatják a tiltakozást. A fenyegetésük úgy tűnik, nem üres frázis, néhány hete egy zágrábi és egy rijekai középiskolában már fellázadtak a diákok.

Előbbiben például a menza, és a mosdók állapota miatt joghurttal meg paradicsommal dobálóztak és nem mentek be az órákra. Végül a rendőrség vetett véget a cirkusznak.

Top cikkek