Négysávos úton menne Európába a Balkán

Közös út építésében állapodott meg kedden a horvát, albán és montenegrói államfő. Az Adria-Jón-tengeri autópálya Olaszországtól Szlovénián, Horvátországon, Bosznia-Hercegovinán, Montenegrón és Albánián vezetne át Görögországig.

Ez lesz az egyik legfontosabb autópálya Európában, hiszen a Balkánt végre összeköti majd a nyugati országokkal - vélekedett Stjepan Mesić horvát köztársasági elnök kétnapos albániai látogatásán. Kedden az albán-montenegrói határon Filip Vujanović montenegrói államelnök is csatlakozott Bamir Topi albán elnökhöz és Mesićhez.

A három politikus egyetértett abban, hogy a térség fejlődésének egyik legfontosabb eleme az útépítés. A „honnan hová” régóta nem kérdés, hiszen Olaszországból Szlovéniába már vezet autópálya, és Kopertől Zágrábig is majdnem végig autópályán lehet eljutni. (A hiányzó 17 kilométeres szlovén szakaszt gőzerővel készítik.)

Horvátország egyelőre Spliten jutott túl a délre vezető pálya megépítésében. Šestanováctól azonban szünet következik, a horvátok adminisztratív okok miatt és pénz híján megtorpantak. Az idénre ígért újabb rész fele lesz készen, Pločeig pedig legfeljebb jövőre fejezik be. Innen Dubrovnik még 80 kilométerre van.

Egyelőre azonban még azt sem tudni, ezt a részt pontosan hol építik majd meg. Pločeba 8,2 kilométeres átkötéssel mindenképpen biztosítanak kijáratot Boszniának.

Kézenfekvő, és a terepviszonyokat tekintve könnyebben kivitelezhető lenne, hogy Horvátországból áttereljék a szomszédba a teljes forgalmat ezen, onnan pedig egyenesen Montenegróba menne le a pálya - Dubrovnikig minimum öt kijárattal a horvát területekre.

A hivatalos horvát politika azonban kiszolgáltatott helyzetnek nevezi ezt a lehetőséget, szívesebben építenének saját területen, még akkor is, ha az jól drágább lesz, és sokkal hosszabb ideig tart.

Ami Crna Gorát illeti: mivel ezen a részen a jugoszláv időkben elfelejtettek fejleszteni, a legtöbb helyen csak igen rossz minőségű, szűk utakon lehet egyelőre haladni. (A minap az egyik hegyi szakaszon a főút fele leomlott.) 

Albániában sem sokkal jobb a helyzet, igaz itt már vannak elkészült pályaszakaszok, vagy inkább csak annak titulált kétsávos új utak.A „miből” kérdésre egyelőre nem tudtak felelni az államfők. Az uniós tagságra aspiráló balkáni államok számára Görögország az irigyelt példa, ott ugyanis komoly Európai támogatással épülnek gyors tempóban az autópályák.

Top cikkek