Menjünk-e veszélyes helyekre?

Január végén még buzgón kínálgattam közlésre Srí Lankáról szóló írásomat e rovat szerkesztőjének, aki szelíden, ám határozottan lebeszélt róla.

Egy olyan országba "utaztatni" az olvasót, ahol heti rendszerességgel követnek el terrormerényleteket, beláttam, felelőtlenség volna. A riport más műfaj, ez itt egyfajta szolgáltatás. Magam is kissé megkönynyebbültem, amikor végre hazaértem, mert egy nappal korábban a fővárosban, Colombóban még homokzsákokkal védett géppuskafészkeket láttam, tízméterenként kissé idegesen tekintgető fiatal katonákat, rendőröket, s bár ugyanazon a főpályaudvaron, ahová magam is érkeztem, két hét múlva bomba robbant, vidéken az égvilágon semmi jelét nem tapasztaltam a "tamil tigrisek" nevű terrorszervezet és a kormánycsapatok közt ismét kiújult öldöklésnek. Igaz, az ottani terroristák nem turistákra utaznak, de a golyó, a gránát, nem válogat.

Az elmúlt hetekben egy másik turistaparadicsom, többek között magyar utazók kedvelt úti célja, Kenya került az érdeklődés homlokterébe: menni vagy sem, ha már egyszer befizették az utat? Bár a sok halálos áldozatot követelő csetepaték messze a szafari útvonalaktól és nyaralóközpontoktól zajlottak, a pakliban benne volt akár egy polgárháború lehetősége is. Épeszű ember, ha csak a kötelesség nem szólítja, nyilván nem utazik olyan súlyos konfliktusokkal terhelt országokba, mint mondjuk Irak, Afganisztán, Szudán, ám alkalmi terrorcselekményekre nem lehet felkészülni.

Nem riogatásképpen, de megemlítek néhányat az utóbbi évek olyan vérengzéseiből, melyek turisták által is nagy számban látogatott helyek, létesítmények ellen irányultak. 1997 - Luxor, Egyiptom, 70 áldozat, 2002 - Bali, 202 halott (164 külföldi), 2003 - Casablanca, 45 halott, 2004 - Madrid, Atocha pályaudvar, 191 áldozat, 2005 - London, metró, buszok, 52 halott, s a törökországi merényleteknek se szeri, se száma. E hasábokon szóltam már a Jemen sivatagi vidékein igen gyakori turistaelrablásokról, vagy éppen az 1999-es ugandai túszszedésről (a hegyi gorillák élőhelye közelében), amikor nyolc külföldit szabályosan kivégeztek. Indiában időnként vonatokat robbantanak föl, napjainkban meg pakisztáni városokban röpítenek buszokat a levegőbe. Az esetekben többek közt az a közös, hogy az említett helyek mindegyikén jártam - csak nem akkor. És igen, álltam már fönn a World Trade Center tetején is - csak nem akkor. Ha összeszámolnám, tucatnyi alkalom lett volna arra, hogy magam is az áldozatok közé kerüljek. Mindezt azért említem önnön szemszögemből, mert tudom, sok olvasóm is elmondhatná egyes helyekről ugyanezt, ráadásul többen át is élték némelyik esetet. Senki nem kárhoztathatja őket (bennünket) azért, hogy maguk keresték a bajt, mondván, minek mentek oda. Ha manapság valaki útra kel, egyet jelent azzal, hogy vállal bizonyos fokú kockázatot, ez azonban semmiképp nem jelentheti azt, hogy utazásunk során folytonos rettegésben kell élnünk, hiszen ezzel az erővel levonulhatnánk saját pincénkbe és csendben várhatnánk a halált. A tragédiák ellenére a nemzetközi idegenforgalom nem áll le, legföljebb megtorpan egy időre. A bali Kuta Beach ma ugyanúgy tele van külföldiekkel, mint a bombamerénylet előtt, a londoni metrót éppúgy milliók használják naponta, mint korábban.

Tanácsot adni (azon kívül, hogy a háborús övezeteket messze kerüljük el) nem tudok, miként a Külügyminisztérium honlapja (www.mfa.gov.hu/ kum/hu) sem tilt el senkit az utazástól, csak időről időre közzéteszi azon országok, illetve régiók listáját, melyek fokozott biztonsági kockázatot jelentenek. És akkor még nem is szóltam járványokról, egyes városok egyes negyedeiben markecoló bűnbandákról. Amikor két éve Vietnamba készültem, éppen tombolt a madárinfluenza. Felhívtam trópusi betegségekre szakosodott orvos ismerősömet, elutazna-e a helyemben. Erre ő: döglött madarakat akarsz vizsgálni? Nem. Baromfitelepet készülsz meglátogatni? Nem, de hát már vagy ötvenen meghaltak... És hány lakosa van Vietnamnak? Úgy 85 millió. Akkor mi a kérdés? Elutaztam, megúsztam.

Tegyen ki-ki saját belátása, megfontolása szerint. Srí Lankáról meg majd akkor, ha lecsillapodnak a kedélyek.

Egy megismételhetetlen felvétel - ma a terrorizmus szimbóluma, a New York-i hajdanvolt Világkereskedelmi Központ
Egy megismételhetetlen felvétel - ma a terrorizmus szimbóluma, a New York-i hajdanvolt Világkereskedelmi Központ
Top cikkek