Utazás álomországba
- Ha eljön meghallgatni az utazási ajánlatainkról szóló előadásunkat - feleli a férfi.
Egy Nagykanizsához közeli, út menti fogadóban találkozunk. Gyűrött öltönyös, zselézett hajú, a félhomály ellenére is napszemüveget viselő, negyvenes férfi fogad, s nyomban beterel egy terembe. Harmincan lehetnek már odabent: az ingyenvakáció ígéretével idecsábított fiatal párok, középkorú férfiak és nők négyesével ülnek az asztaloknál. A vendéglátók bekapcsolják a tévét, elindítják a DVD-t.
Paradicsomi helyeket látni. Ragyogó napsütésben nyaldossák a türkizkék óceán hullámai Dél-Afrika hófehér tengerparti homokját. Aztán egy kubai szálloda pezsgőfürdőjében henyélő nyaralókat mutatnak. Ezután az olasz Riviérára látogatunk, ahol napágyakon süttetik magukat az emberek, majd elegáns éttermekben kagylót, rákot kóstoló családokat látni. A továbbiakban Horvátország festői szigetei felett repülünk el a kristálytiszta Adria felett.
Amikor vége a vetítésnek, visszatérünk az álmodozásból a valóságba, a szebb napokat látott zalai fogadó koszos terítővel borított kopott asztalai mellé. Nagy hangú nő lép a közönség elé. Szép volt-e a film? - kérdezi, s noszogatására az álmodozók kórusban azt felelik: igen, az volt. Szeretnének-e ilyen helyekre utazni? - teszi fel az újabb kérdést, s nyomban érkezik a válasz: hát persze! A nő ezután egyesével szólítja meg az embereket. Maga, uram, igen ön, ott a kockás ingben, hová utazna szívesen? A megszólított megszeppenve, felesége utasítására közli: Kubába menne. A műsorvezető a táblára írja: Kuba. Aztán újabb és újabb párokat kérdez, s egyre több úti céllal bővül a lista a táblán. A hallgatók feszélyezettsége lassan oldódik. Nevetve viccelődik egy testes férfi: ő bizony szívesen pezsegne egy kicsit abban a kubai jakuzziban. Egy fiatal pár még vitázik is, mielőtt válaszolna: a srác Argentínába menne, párja viszont Tibetbe. Az emberek átadják magukat álmaiknak, egymás szavába vágva mesélnek. Egy középkorú pár például azt mondja: egyszer voltak Siófokon három napig szállodában, de azóta nemigen nyaraltak, és szívesen elmennének Tunéziába. Mások zalakarosi fürdőélményeiket elevenítik fel, majd horvátországi álmaikról mesélnek. Utazásról beszélnek a meghívottak, de mintha már másról lenne szó: egyszerűen élvezik a figyelmet, hogy kérdezik és meghallgatják őket. Jólesik nekik az a néhány perc, amíg csak őket, életüket, álmaikat hallgatják kíváncsian a többiek.
Az elvarázsolt közönséget aztán hirtelen csendre intik. Minden egyes asztalhoz leül egy-egy üzletkötő. Kiderül, amit már rég sejteni lehetett: üdülési jogot lehet venni. Előadást tartanak az éves tagdíjról meg a tulajdonjog megváltásának a költségeiről, s közben vagy hússzor elismétlik: a filmen látott csodaszép vidékek többé nem csak álmainkban léteznek, elég velük szerződni, s máris kezdődhet a feledhetetlen, életre szóló vakáció. Amikor befejezik mondandójukat, felvetem az egyik üzletkötőnek: az említett kiadásokon túl az ügyfelet terheli az utazás, a drága repülőjegy és az ellátás költsége is, így náluk két hét nyaralás összességében többe kerül, mint ha befizetnék egy utazási irodánál egy 14 napos vakációra. Sorolnám még aggályaimat, de hirtelen mellettem terem a zselézett hajú, öltönyös, napszemüveges főnök.
- Akkor önt nem érdekli az ajánlatunk? - kérdezi halkan, úgy, hogy az álomba ringatott nagyközönség ne hallja.
- Ilyen feltételek mellett nem valami csábító.
- Akkor, azt hiszem, a továbbiak önnek nem jelentenek semmit - mondja a zselés hajú, és udvariasan, de határozottan kifelé tessékel.
Az ajtóból látom még, ahogy sokan elbűvölve lapozgatják a prospektusokat, ábrándozva nézik az elegáns tengerparti szállodák luxusszobáiról, a kristálytiszta óceánról, a mesés vidékekről készített fényképeket. Maradnak, hogy utazzanak még egy kicsi álomországban.
Utólag kiderült: nyeremény valóban járt az előadás részvevőinek. Két hét ingyenszállást ajánlottak fel a Kanári-szigeteken - igaz, a repülőjegy, a biztosítás, az apartmantakarítás és az étkezés költségei a "szerencsés" nyertest terhelik.