Vörös és fehér egy üvegben

Ami a magyaroknak a Tokaji aszú, az a szlovénoknak a cviček. A híres „savanyú” borukért addig lobbiztak az unióban, míg végül elismerték minőséginek. A titka a vörös és fehér szőlő megfelelő arányú keverése, állítólag még gyógyhatású is.

A cviček borok a Dolenjska vidékről származnak, amelynek Novo Mesto a központja. A szlovén Völgység főleg apró falvakból, és nagy erdőkből, legelőkből áll. A helybeliek úgy mesélik, még a középkorban született meg itt a híres cviček, amit az elhanyagolt tőkéken termett, nem túl jó minőségű szőlők összevegyítésével hoztak létre.

Kevésbé udvariasan úgy is mondhatnák, szükségből egybeszedtek minden szőlőt, vöröset, fehéret, és kipróbálták mi lesz belőle. Sötétrózsaszínű, 8-10 százalékos alkoholtartalmú, nem túl savas, ám kissé savanyú ízű bort kaptak aztán, amire ma nagyon büszkék a szlovénok, és egyedülálló Európában.

A receptnek egyetlen kötött része van: 80 százalékban vörös szőlőt, és 20 százalékban fehéret kell adni hozzá, utóbbinak állítólag az olaszrizling a legjobb. (Nem rozé bor, nem is schiller, hiszen ezekhez kizárólag vörös cefrét használnak.)

A cvičeknek komoly rajongótábora van, de legalább ennyien idegenkednek is tőle, pedig egy próbát mindenképp megér, sültek mellé ugyanis kitűnő. Sőt, a Völgységben élők esküsznek rá, hogy napi egy pohár cvičeknek gyógyító hatása van - gyomorbajosoknak, cukorbetegeknek, és vérnyomásproblémákkal küzdőknek kimondottan ajánlják.

A cviček
A cviček
Top cikkek