Orrokat a tengerbe

Már az ókori görögök tudták, hogy a gyulladt torok, köhögés, bedugult orr legjobb ellenszere a tengervíz. Homokpakolás, algakúra, és melegített iszap. Eláruljuk azt is, hogyan lehet meginni a sós vizet. 

Horvát orvosok nemrég 400 - hat-tíz éves - influenzás gyereken tesztelték a tengervíz gyógyító hatását. A kísérleti csoport egyik fele hagyományos gyógyszereket kapott, míg a másik résznek tengervíz kivonatot adtak. Az utóbbi győzött, azaz a tengervízzel gyógyítottaknak sokkal hamarabb kidugult az orra, csillapodott a köhögése, enyhült a torokfájása.

A sokat betegeskedő gyerekeket legalább egy évben egyszer el kell vinni a tengerhez - erre a megállapításra jutottak az orvosok, akik egészen Hippokratesig nyúltak vissza igazuk bizonyításra.

A görög Kos szigetén élt, híres ókori orvos állítólag mindig azt tanácsolta a kisebb, nagyobb kézsérüléseikkel hozzá forduló halászoknak, hogy tengervízzel locsolják a sebeiket.

Hogyan működik?

A tengervízben a periódusos rendszer szinte valamennyi eleme megtalálható. Gyógyító hatását az antibakterializáló planktonoknak köszönheti, illetve magas sótartalmának, ami átlagosan 35 gramm literenként, a Holt-tengerben pedig negyvennél is több. Ez egyébként a világ leggyógyítóbb vize, amelyben kétmillió év alatt 25 féle ásványi anyag és nyomelem halmozódott fel, egyedülálló összetételben. Az ókori uralkodók komoly háborúkat vívtak a Holt-tenger megszerzéséért, Kleopátra például hatalmas palotát emeltetett a partján, hogy zavartalanul fürödhessen benne.

Mire jó a tengervíz?

La Bonnadiére francia orvos használta először tudományosan a tengervizet gyógyításra 1867-ben. A tengeri alapanyagokat - algákat, moszatokat, illetve tengervíz-koncentrátumot - alkalmazó módszerét aztán Thalasso-terápiának nevezték el.

Az izületi betegségekben szenvedőknek biztosan segít, de jó az izomműködéssel és idegi szabályozással kapcsolatos problémák ellen is. Nőgyógyászati, bőr- és légzőszervi betegségek kezelésében ugyanígy hatásos.

Javítja a vérkeringést és a szövetek oxigénfelvevő képességét. Igen népszerű például a tengeri homokkúra, amikor a pácienst - fejét azért szabadon hagyva - vékony rétegű homokkal takarják le. Állítólag 20 perc egy ilyen homokágyban elűzi a reumás fájdalmakat.

A tengerből származó, és 40 fokosra melegített iszappakolásnak (ami általában alga, homok és agyag keveréke) a csontokra van jó hatása. A meleg iszapréteg azonban csodát művel a bőrrel is.

Fürödni, masszírozni, inni?

A tengeri szivacs, amely apró mészdarabkákat, jódot és brómot tartalmaz, kiváló masszírozó eszköz. Erősíti a kötőszövetet, intenzív méregtelenítő hatású. (Ne használjunk szappant vagy tusfürdőt hozzá!)

Házilag kivitelezett tengeri fürdőhöz legalább egy kilónyi tengeri só kell. A kád vízének hőmérséklete 37-39 fokos legyen, viszont 20 percnél tovább ne lubickoljunk benne.A bátrabbak tengeri sós vizet gyümölcslével édesítve fogyaszthatnak, például torokfájás ellen.

Top cikkek