Magánutas nyugdíjas

Fél kilométernyi utat épített egy idős férfi magának Horvátországban, amivel összekötötte a tanyáját a szülőfalujával. Szerettem volna megvalósítani családom több generációjának álmát - meséli Ivan Talaja, aki évtizedeken át megtakarított pénzét költötte arra, hogy ne kelljen kerülnie a hegyeken át.

Mindössze 500 méternyi út hiányzott ahhoz, hogy a Talaja család tanyájáról közvetlenül el lehessen jutni a Biokovo hegységben, Imotski, és a bosnyák határ közelében fekvő Slivnoba.

Ivan Talaja, aki nyugdíjazásáig - több évtizeden át - Franciaországban dolgozott, nemrég tért haza szülőföldjére a feleségével, hogy megvalósítsa régi tervét.

- Sokan segítettek, a végeredményre pedig igen büszke vagyok. Saját utam lett Slivnoba, nem kell többé a hegyeken át kerülni - meséli Ivan, aki a falu lakói szerint legalább 15 ezer eurót (nagyjából négymillió forintot) költött az útépítésre. Maga bérelte a gépeket, és fizette a munkások órabérét is, ráment minden megtakarított pénze.

- Ez az én dolgom - mondta erről a nyugdíjas férfi horvát újságíróknak -, a lényeg, hogy végre összekötődtünk Slivnoval. Nyárra talán sikerül leaszfaltoztatni is, és akkor többet ér majd Európa összes autópályájánál!

Ivan Talaja a saját útján
Ivan Talaja a saját útján
Top cikkek