Ingyen kenyeret osztottak Horvátországban az albán pékek

Nem kellett fizetni tegnap az albán pékségekben például Zágrábban és Sinjben. A Koszovóból származó ékszerészek is gáláns gesztussal köszönték meg a horvátoknak, hogy annak idején befogadták őket. Ingyen aranyról azért nem volt szó, csak 50 százalékos kedvezmény járt. Horvátország azonban nem siet elfogadni a függetlenséget.

 - Tizenhét éve élek a horvát fővárosban, szeretném most megosztani az örömömet a zágrábiakkal - nyilatkozta az újságíróknak Azgan Qenaj koszovói albán pék, aki a vasárnapról hétfőre virradó éjjelt ünneplés helyett keményen végigdolgozta a munkatársaival, hogy egész napra jusson majd szétosztanivaló. A belvárosi pékségen általában 300 vekni kenyér fogy el naponta, hétfő délutánra azonban már hatszázat vittek el.

Hamar híre ment ugyanis az ingyen péksüteménynek, aki azonban betért Qenaj üzletébe, általában nem csak vitt, hozott is valamit. Egy üveg italt, gyümölcsöt vagy jókívánságokat.
Többen el is beszélgettek a tulajdonossal, akit látásból már régóta ismernek, hiszen évek óta nála vásárolnak. Most először hallottak tőle azonban például a koszovói rokonsága életéről.

- Nehéz lenne szavakkal kifejezni az örömünket, hát így próbáljuk kimutatni, és egyben köszönetet is mondunk a horvátoknak azért, hogy befogadtak minket - ezt már Toni Kajtazi albán pék mondta az ország másik részén Sinjben, aki a NATO bombázások idején, 1999-ben menekült el a hazájából. Ő szintén ingyen kenyér, és burek szétosztásával ünnepelte Koszovó függetlenségét.

A Zágrábban élő albán ékszerészek is csatlakoztak egyébként az akcióhoz, tegnap bármit fél áron vásárolhatott meg, aki hozzájuk betért, sőt még díszcsomagolást is kapott mellé.

Horvátország egyelőre nem fogadta még el Koszovó függetlenségét. A hivatalos bejelentés szerint Európa állásfoglalására várnak, ám a habozásban az is szerepet játszik, hogy Koszovóval jó viszonyra, Szerbiával meg békességre törekednének…

(Hírösszefoglaló)

Albán pékség
Albán pékség
Top cikkek