Ki bírja ki 40 napig alkohol nélkül?

Tíz napja kezdődött, és március 22-ig tart az önkéntes alkoholböjt Szlovéniában. Az átmeneti absztinenciát tartók nem isznak semmiféle szeszesitalt, sőt másoknak sem kínálnak azt. A harmadik éve megrendezett akció szervezői számokkal bizonygatják, hogy a túlzott alkoholfogyasztás öl.

170 ezer alkoholfüggő, és évente 500 felnőtt, aki a mértéktelen alkoholfogyasztás miatt kialakult betegségbe hal bele. Alkoholprobléma miatt összesen 76 ezer munkanapot mulasztanak évente a dolgozók. Minden harmadik közúti balesetért ittasan vezetők felelősek - csak néhány szlovén adat. Délnyugati szomszédunknál a felnőtt lakosság legalább 10 liter tiszta alkoholt iszik meg fejenként egy év alatt.

A civil szervezetek és minisztériumok összefogásával harmadik éve megszervezett tavaszi - a meghatározott időszak alatt legalább negyvennapos - alkoholböjthöz csatlakozók átmeneti absztinenciával bizonyítják, hogy szeszes italok nélkül is lehet élni. Az önkéntesek nem akarnak törvényeket szigorítani, csupán megpróbálnak példát mutatni, elsősorban az ifjúságnak. Az egyik mottójuk: alkohol nélkül is lehet szórakozni.

Tavaly 6870-en regisztrálták magukat az ivásmentes napokra az akciós honlapon.

Top cikkek