Féltonnányi elfelejtett kincs

Egymillió eurót érő, arany és ezüst érméket kapnak vissza hamarosan a Szerb Nemzeti Banktól a horvátok, amikről valójában már mindenki elfeledkezett. Újságírók nyomozták ki, hogy lepecsételt papírdobozokban állnak Belgrádban. A numizmatikusokat lázba hozta a lelet, történelmileg is különleges érmékről van szó ugyanis.

A 14, 8, és 5 grammos arany, illetve 26, 14, és 6 grammos ezüst érméket - amelyek összsúlya meghaladja a féltonnát - még 1985-ben készítették az egykori jugoszláv kormány engedélyével és megbízásából. A valamikori jugoszláv dinár különböző címleteihez hasonló érméken a Sinjben minden évben megrendezett vitézi játékok jelenetei láthatók. A Splittől 34 kilométerrel északkeletre fekvő dalmát város ezzel a lovagi tornával tiszteleg 700 horvát katona emléke előtt, akik 1715 augusztusában legyőzték Mehmet pasa 60 ezres seregét.

A „alka”, amelyről a viadalt elnevezték, valójában egy nagy kör, amelyet három méterrel a föld felett feszítenek ki, és ennek a közepét kell eltalálniuk vágta közben lándzsájukkal a díszes ruhájú lovasoknak.

A dalmát lovagi tornát megörökítő érmék soha nem kerültek forgalomba, elkészítésük után Belgrádban őrizték őket, aztán valahogy mindenki elfeledkezett róluk.

A Slobodna Dalmacija spliti, illetve a belgrádi Danas lap újságírói nemrég utánajártak, hogy az arany és ezüst érmék ma is ugyanott vannak még, ahova egykor a pénzverdéből kerültek. Azaz a Szerb Nemzeti Bankban,  lepecsételt papírdobozokban állnak.

A numizmatikusokat igencsak lázba hozta az előkerült kincs híre, a horvátok úgy becsülik, hogy a szabadpiacon legalább egymillió eurót érhetnek az arany és ezüst érmék.Szerbia úgy nyilatkozott, hogy nem akarja megtartani a hős horvát katonák sikerét éltető érméket, kész visszaadni Sinjnek az „előkerült” kincset. A banknak egyetlen kikötése volt csupán, hogy a pénzverde munkadíját ki kellene fizetni, mert arról meg a valamikori jugoszláv kormány feledkezett el.

Top cikkek