Hazafelé már utas lesz a matrózgyerekből

Tizennégy éves matrózt találtak egy szíriai hajón, amelyik tegnap érkezett meg Šibenikbe. Az angolul rosszul beszélő fiú csak azt ismételgette a horvát parti őrségnek, hogy saját akaratából szállt fel a fedélzetre több mint 10 hónappal korábban Tartousban.

A sierra leonei felségjel alatt bejegyzett „Dalal K” fáért kötött ki Dalmáciában. A hajópapírok szerint már majdnem egy éve úton van a világ tengerein, most például Alexandria lesz a következő állomása.

A vámosok először azt hitték, hogy a kapitány elírta a legénységi listát. Az egyik matróz neve mellett ugyanis az állt, született 1993-ban. Amikor előkerítették a fiút, egyértelművé vált, hogy tévedésről szó sincs, a gépházba beosztott gyerek épp 14 éves.

A nemzetközi hajózási szabályok szerint 15 év alattiakat szigorúan tilos hajókon dolgoztatni, a 15 éveseket is legfeljebb gyakornokként, tanulási céllal.

A szíriai kisfiúról azonban kiderült, hogy már hónapok óta úton van a „Dalal K” - val, és nagy valószínűséggel Tartousban szállt fel a fedélzetre.

Egyebet nem sikerült megtudni tőle, mivel rosszul beszél angolul, és csak azt ismételgette a horvát hatóságoknak, hogy saját akaratából tartózkodik a hajón.

A šibeniki kikötő kapitánya hosszas mérlegeléssel úgy döntött: rövid szabadságra küldi a gyereket. Azaz megtiltotta a munkavégzését. Ám amikor a „Dalal K” két nap múlva elindul Alexandriába, újra visszaengedi majd a hajóra.

Šibenikből csak a saját költségén juttathatnák ugyanis haza a fiút, amire valószínűleg a teljes eddigi keresete rámenne.
A horvát kikötő-kapitányság büntetni nem tud, arra utasíthatja legfeljebb a szíriai magántulajdonú hajó kapitányát, hogy a gyereket innentől kezdve utasként tartsa nyilván - és persze bánjon is majd úgy vele -, az otthonához kicsit közelebbi Alexandriában pedig mindenképpen tegye partja.

Mivel az esetet központi nyilvántartásba vették, interneten keresztül a világ összes parti őrsége értesül majd róla.

Ami azt jelenti, hogy bárhol köt ki ezentúl a „Dalal K”, alapos ellenőrzésre számíthat.

(Hírösszefoglaló)


Tanulni szabad, dolgozni nem
Tanulni szabad, dolgozni nem
Top cikkek