Horvátország 64 veszélyes állammal számol

Veszélyes, és nem veszélyes kategóriákba sorolta a vízumköteles és menekültügyi szempontból jelentős országokat a horvát külügyminisztérium. Előbbibe tartozik minden arab, és a legtöbb muszlim állam. Balkáni egység a magyar határon: szerb és horvát embercsempészek koszovói albánokat hoztak át Magyarországra. 

Burkina Faso állampolgárai is jobban fenyegetik Horvátországot, mint Oroszország vagy Észak-Korea lakói - ez derült ki legalábbis a Jutarnji List által nyilvánosságra hozott horvát külügyminisztériumi belső rendelkezésből.

A január 2-án kelt levelet a zágrábi újság szerint Kolinda Grabar-Kitarović horvát külügyminiszter írta alá, és a nagykövetségek, konzulátusok vízumkiadással foglalkozó hivatalnokai kapták meg.

A horvát minisztérium egyenlőségjelet tett például Egyiptom, és Irak, illetve Afganisztán közé. De a veszélyes országok közé sorolta be Indiát is, meg a legtöbb afrikai országot. Ebben a kategóriában egyébként a legtöbb figyelmet a palesztin vízumkérőknek szentelik majd, őket és még a koszovói menekülteket minősítették ugyanis a legkörültekintőbb elbírálás alá eső kérvényezőknek.

Mert ahogy a lap kiderítette: a besorolás nem azt jelenti, hogy a veszélyesnek minősített államok - szám szerint 64 - polgárai nem kapnak beutazáshoz, illetve tartózkodáshoz szükséges vízumot, csak szigorúbb ellenőrzés alá esnek majd.

A minisztériumi levél valószínűleg azért született meg, mert új idegenrendészeti előírások vonatkoznak január elsejétől a Horvátországba belépő külföldiekre. A legnagyobb változás, hogy a rendőrség helyett közvetlenül a külügyi tárca lett a központi illetékes vízumkibocsátó.
A minisztériumban nem kommentálták a napilap értesülését, szakértők csupán annyit közöltek, hogy a veszélyes államok listája összhangban van az Európai Unió minősítésével. A szomszédok - Szerbia, Montenegró, Bosznia - megítélését tekintve pedig Horvátország liberálisabb, mint az unió.

 
Balkáni egység a magyar határon

Egy szerb, egy horvát és hat koszovói albán. A magyar határ illegális átlépése köti össze őket. A szerb férfi két koszovói nőt és egy gyereket csempészett át, a horvát nő pedig három 17 éves albán fiút. Infrakamera segítségével kapták el őket a magyar határőrök.

A koszovói albán nők - akiket átmenetileg Békéscsabán helyztek el -, szerdán menekült státuszt kértek a magyar hatóságoktól. A három fiatalkorú koszovóit Kiskunhalasra vitték. Egyelőre még vizsgálják, hogy az illegális határátlépőknek van-e valós okuk menedékjogot kérni Magyarországon

Az együtt dolgozó horvát nő és szerb férfi ellen emberkereskedem vádjával indult eljárás.

(HINA)

Határátkelő Horvátországba - Bregana
Határátkelő Horvátországba - Bregana
Top cikkek