Sanader kezében a karmesteri pálca

Úgy áll össze a horvát kormánykoalíció, mint egy nagy vegyes kórus, alt, bariton, basszus, mezzo, szoprán, tenor, vagyis szinte minden politikai irányzat képviselteti majd magát benne a szélsőjobbtól baloldalig. Stjepan Mesić január 11-ére hívta össze a sabor alakuló ülését.

A horvát köztársasági elnök sokak meglepetésére határozottan kitért arra is, hogy haladéktalanul ki kell javítani a horvát választási névjegyzéket. Ez volt eddig az első markáns és hivatalos reagálás azokra az újsághírekre, amelyek szerint a boszniai választási listákkal nem volt minden rendben. A szavazók jegyzékén szereplők 20 százaléka állítólag már évek óta nem él, még nagyobb rejtély, hogy a halottak közül többen is aláírtak az elmúlt hónapokban tartott horvát parlamenti, illetve boszniai elnökválasztáson.

(A külföldön élő horvátoknak még Franjo Tudjman adott állampolgárságot, és ezzel együtt választási jogot 1994-ben.)

Ivo Sanader volt és leendő miniszterelnök eközben újévi üdvözletet küldött a horvátoknak, és erős új kormányt ígért. Beszédében egyébként a NATO és uniós csatlakozás, reformok, biztonság, demokrácia, jövő voltak a kulcsszavak.

Még mindig nem tudni azonban, pontosan hány képviselő alkot a választáson győztes HDZ-vel kormánykoalíciót. Úgy hírlik, januárban 83 honatya áll majd hivatalosan Sanader mellé, ám lehetséges még az is, hogy 94 szavazatra számíthat a következő négy évben. A Horvát Parasztpárt (HSS) és Horvát Szociál-Liberális Párt (HSLS), a Nyugdíjasok Pártja (HSU), valamint a kisebbségek képviselői - köztük a magyar Sója Dénes is - biztosan vele tartanak.

Nem kizárt azonban még az sem, hogy a nagy ellenfél, baloldali szociáldemokratákkal (SDP) koalíciót tervezgetett Horvát Néppárt (HNS) több képviselője is Sanader partnere lesz. Ők az SDP-vel eddig együtt működő vezetőjük lecserélésével próbálnak irányt váltani, és a hatalom közelébe kerülni. Rajtuk kívül az Isztriai Demokrata Gyűlés (IDS), valamint a szélsőjobbra húzó Horvát Igazság Pártja (HSP) tagjai sem zárják ki a közös jövőt.

Nem lesz biztos kétharmados többség a horvát Saborban, ám ha Sanadernek sikerül valamilyen módon összetartania ezt a kusza csapatot, akkor a „nagy vesztes” SDP nem képviselhet erős ellenzéket. A szociáldemokraták egyrészt belviszályokkal küzdenek, ráadásul szövetségesük sem igen akad. Rajtuk kívül ugyanis csak a HDSSB (Szlavóniai és Baranyai Horvát Demokratikus Párt) szorult ki a kormányzásból, ám a szélsőjobboldali eszméik nem nagyon hajaznak az SDP baloldali törekvéseire.



Top cikkek