Hatnapos ünneplő durranás

Szombattól lehet majd petárdát venni Horvátországban, ahol minden évben hat napon át engedélyezett a különböző pirotechnikai eszközök használata. December 27. és január elseje között bárki köszöntheti akár kisebb tűzijátékkal is az új évet, feltéve, hogy elmúlt 18 éves.

Hetek óta ostromolják a potenciális vevők a horvát pirotechnikai cégeket, ahol egyelőre csak előjegyzést vesznek fel petárdákra. A horvátországi gyakorlat szerint ugyanis december 15-től árusíthatók szabadon az ünnepi mulatságok tüzes kellékei.

A vásárlás fontos feltétele a betöltött tizennyolcadik életév, és a jogszabályok szerint kizárólag felnőttek használhatják fel a különböző rakétákat. Ők is csupán hat napig játszadozhatnak a tűzzel, méghozzá az újévet ünneplendő.

A Glas Dalmacije napilap felderítette, hogy Splitben például két cég foglalkozik elsősorban kínai gyártmányú pirotechnikai termékek árusításával - mindkét helyen az éves forgalmuk kilencven százalékát bonyolítják le december második felében.

A legnagyobb horvát pirotechnikai vállalat tulajdonosa Franjo Koletić azt nyilatkozta a dalmát lapnak, hogy évek óta változatlanul óriási a kereslet a szikrázó, robbanó, zenélő rakéták iránt. A Mirnovec horvát-kínai vegyes vállalat egyébként az egyik piacvezető a térségben, de Angliából, Németországból, Oroszországból és Olaszországból is kapnak rendeléseket.

Nem csupán kiskereskedelemmel foglalkoznak, partik, filmek látványelemeinek elkészítésében is közreműködnek, együtt dolgoztak már többek között Spielberggel, és Richard Gere-vel. Sőt, a Rolling Stones, David Bowie, valamit a Metallica koncertjein is „felléptek”.

Az idei szilveszteri áraikat nem hozták még nyilvánosságra, Franjo Koletić annyit árult el csupán, hogy aki ötpercnyi profi tűzijátékkal köszöntené 2008 első pillanatait, legalább 3000 kunát, azaz több mint 100 ezer forintot szánjon majd rá.

 

Mindjárt lesz mit ünnepelni
Mindjárt lesz mit ünnepelni
Top cikkek