A horvátok már vásárlási lázban égnek

Kitört a karácsonyi hisztéria Horvátországban, a boltok, üzletközpontok zsúfolásig megteltek. A Poslovni dnevnik gazdasági lap előrejelzése szerint minden eddigi rekordot megdöntenek az idén a horvát családok, mert legalább 8000 kunát, azaz több mint 250 ezer forintot költenek majd az ünnepekre. A többség hitelkártyával vásárol.

Tizenkétmilliárd kunába, azaz nagyjából 500 milliárd forintba kerülhet az idei karácsony a horvátoknak. A kereskedők óriási rohamra számítanak, amit az is jelez, hogy már most zsúfolásig megteltek a nagyobb áruházak, és boltok. Gazdasági elemzők ugyanakkor arra figyelmeztetnek, hogy sok család komolyan eladósodhat az ünnepek miatt, mivel fedezet nélkül szórja a pénzt.

Több horvátországi bank is hitelkártyával jutalmazta a számlatulajdonosait az utóbbi időben, a kereskedők visszajelzései szerint ezekkel a karácsony közeledtével igen sokan élnek is. Mások már előre elköltik a választási kampány hevében sok helyen beígért 13. havi fizetésüket. 

Nagy forgalmat várnak egyébként az internetes áruházak is. Horvátországban az elmúlt években 66 százalékkal nőtt az online kereskedés forgalma. A horvátok nagyjából 80 dollárt költenek el fejenként egy évben a neten - döntő többségük a karácsony előtti hetekben rendel.

Elsősorban játékot, kozmetikai szereket, édességet, mobiltelefonokat, CD-ket, DVD-ket, de sokan költenek külföldi utazásra is ilyenkor, főleg síelésre.

Top cikkek